Ügyintézés a nagy vízen túl... part 2

Az amerikai oldalt már kiveséztük pár nappal ezelőtt, most jöjjön a mexikói. Mert ugye hivatalosan oda is kell vízum, hogy beléphessek, de azt nem lehetett otthonról elintézni.

Kezdődött azzal, hogy megkaptam Edgar-tól az egy hétre szóló meghívólevelet, hogy tényleg ott fogok dolgozni, szép Bosch-os fejléces papíron. (csak hogy ámerikás legyen, nem sima A4-es papírra nyomtatnak, hanem kicsit szélesebb, cserébe kicsit hosszában kisebb papírt használnak… nehogy beleférjen a sztenderd otthoni bugyiba) Ezt hálistennek nem sikerült elrontania, ugyanis azt, amivel az amerikai követségre mentem otthon, sikerült úgy félreírnia, hogy egy mondatban voltam Ms. Endredy és Mr. Andorvan. Szóval levontam a következtetést, egy template-et nem sikerült rendesen kitölteni...  Nem volt bizalomgerjesztő akkor na...

Az első utam egyébként az első vasárnapon vezetett át a határon, ugyanis Reni megkérdezte, nincs-e kedvem csatlakozni, megy Juarez-be várost nézni. Az egyik gyakornokkal ugyanis nagyon jó barátok lettek és szoktak különböző programokat csinálni. Mondtam, miért ne, ráérni, ráérek. Előtte viszont ki kellett nyomtatni ezt a meghívólevelet vasárnap kora délután, mert nem gondolom, hogy elfogadták volna, ha pendrájvon viszem be… Ez is egy külön sztori, hiszen minden nélkül, értem ezalatt azt, hogy helyismeret nélkül, elég nehéz lesz vasárnap kora délután nyomtatót találni. Aztán Endike fogta magát és megkérdezett egy kószáló lakót a környékről. Aki azt válaszolta, hogy persze, ráfordulsz innen a Mesa-ra és egészen elvezetsz az Executive-ig, közel van. Na, itt szembesültem megint a közel van fogalmával, utólag google maps-en megnézve ez kb. 3 mérföld, ami barátok közt is 5 km körül van. Kocsival tényleg 5 perc. De sikerült kinyomtatni a cuccot és ez a lényeg J

Reni felszedett a kis zöld mazdájukkal, amit mint gyakornoki kocsi kaptak, és irány a határ. Ezt ilyenkor úgy csináljuk, hogy az USA oldalon egy templomnál hagyjuk a kocsit, mert lehet, hogy harapnának az amerikai rendszámra a túloldalon. Aztán átsétálunk a határon, ahol már vár minket Yvonne, aki kísér minket várost nézni, enni ésatöbbi J. De ehhez először meg kell jelenni a hatóságnál, hogy regisztrálják, hogy beléptél Mehikóba. Kitöltesz egy ideiglenes 1 hétre feljogosító nyomtatványt, el kell mondani, hogy egy hétig maradsz, különben nem fog semmit sem kiadni, amit azután be is pecsétel az útleveledbe, és közli, hogy ezt egy héten belül legkésőbb le kell adni, mert érvénytelen lesz. Elveszi az ajánlólevelet – szerintem el sem olvasta, csak látta a fejlécet – és pecsét ide, kész, mehet. Már sétálhattam is tovább, várva Renivel Yvonne-t, hogy felvegyen minket és menjünk a múzeumba. az már egy másik sztori, ezért maradnék az ügyintézésnél.

Képek az első határátkelésről...

Börtönfíling

Ez bizony a Rio Grande - annyira nem is nagy...

Ez az ideiglenes vízum ugye nem fog segíteni nekem, hogy nap mint nap átjussak Mehikóba, nem ártana egy kis hosszabb távú megoldás. Ehhez szépen lefoglalták az időpontot a HR-en a követségre El Paso-ba, ahol ott lesz velem Jézus is, hogy segítsen. Még mielőtt kitérnétek a hitetekből, hogy megtértem egy kő katolikus országban, nem történt ilyesmi, Jesus – ejtsd hészusz – az ügyvéd, aki a gyárnak intézi az ilyen érdekeltségű ügyeit. Egy napfényes – milyen más – csütörtök reggel megérkezem a tetthelyre, leparkolok, belváros révén parkolójegyet fizetek és besétálok a mexikói konzulátusra. Ha nem lett volna meg a pontos cím, nem tudtam volna, hogy ott van, annyira nem reklámozzák magukat. Odaértünk, szép és jó volt, beadtam a fényképet, aláírtam, amit kellett és közölték, hogy délután 1 és 2 között jöhetek az útlevelemért, addigra belerakják az 1 belépésre jogosító mexikói vízumot. Ami egyébként egy egész oldalt elfoglal.

Feltűnhetett, hogy egy belépésre jogosít, ezzel sem lettem jobban kisegítve, hiszen át kell járni a határon, bár mondjuk az USA-ból kifelé a kutya nem nézi, hogy kimegyek és bemegyek Mexikóba.  A visszafelé már más a tészta. Ott, ha a gyerekkorban eltűnt kutyám szőrének a pontos száma nem érdekli őket, akkor semmi sem. Szóval egy szem belépés, és ezt a belépést jól fel kell használni, mert ezt a doksit elektronikusan feltöltik a kormányzati rendszerbe, amihez a határon is van hozzáférés. A poén ebben az, hogy ha beszkennelik a határon a vízumot és még nincsen fent a rendszerben, akkor nem léphetsz be az országba, hanem várhatsz vagy 3-4 órát a váróteremben, hogy esetleg felkerüljön az anyagod a gépbe. Ez egy péntek reggel volt, mégpedig azon a péntek reggelen, amikor az amerikai oldalon hosszú hétvége van, mert a munkát ünneplik Labor Day néven, ez náluk mindig szeptember első hétfője. (ez a tuti meghatározás, így biztosan hosszú hétvége, nem úgy mint május 1., ami valamikor szerda és pápá hosszú hétvége.)

Ami ugye azért necces, mert diplomáciai körökben, amikor konzulátoson dolgozol, akkor mindkét állam ünnepeit figyelembe veszik és az minden ott dolgozónak munkaszüneti nap. Tehát ott voltunk péntek reggel, inkább ne szkenneljék be, menjünk biztosra. Hétfő kiesett, mert nem dolgoznak a konzulátuson, tuti, hogy aznap nem lesz feltöltve, kedden Alexandra, az ügyvéd segédje nem ért rá, mert Martin-nal kellett a konzulátusra mennie, ergo maradt a szerda. Szóval péntek és ha a hétvégét nem számoljuk hétfő, kedd, összvissz 3 napot nem lehettem legálisan Mexikóban, ezt a kitiltós periódust mindenki átéli. De szerdán elintéztük, amit el kellett, most egy A4-es papír a backup-om arról, hogy készül a kis zöld kártyám , ami a hosszú távú vízumom. 

Mellesleg, ha nagyon akart volna kekeckedni a mexikói elvtárs vissza is dobhatta volna az egész paksamétát, mert kiderült, hogy abba a rubrikába, amibe az útlevelem lejárati idejét kellett volna felvésni, sikeresen az USA vízumom lejárati idejét vésték be... De picire nem adunk... :)

Ebben egyébként csak az a szép, ha még az egyszeri belépésre feljogosító vízumot meg is kapod mondjuk csütörtökön, csak délután 1 és 2 között tudsz menni érte, és ahol meg ezt be kell mutatni a határon, na az az iroda csak 1-ig van nyitva. Esélytelen 1 nap alatt elintézni a dolgot... éljen a bürokrácia.