Felelsz vagy mersz? - Truth or Consequences

Nem angolosok kedvéért ez annyit tesz, hogy igazság vagy következmények. Valami rémlik ilyen játékról, hogy felelsz vagy mersz. Nekem ez jutott először eszembe róla. Viszont ahogy kiderült a mellettünk lévő New Mexico államban van egy ilyen városka, ami ezt a nevet kapta. 

 

Utána olvasva a neten kiderült, hogy ennek háttérsztorija is van, melyik város akarná önszántából ezt a nevet felvenni. Magyarul is hülyén hangzik: Igazság vagy következményekből vagyok, te hova valósi vagy? Ezért a helyiek TorC – kiejtve „tíorszí”-nek – hívják. Hosszú is, hülyén is hangzik. Na de a lényeg, valamikor az 50-es évek környékén volt egy rádióműsor. Amiben kitalálták, hogy milyen ötletes lenne, ha feldobnák a labdát, hogy van-e egy olyan elvetemedett város, aki ezt szeretné nevének. Mert akkor 50 évig minden évben valamilyen nagyszabású rádióműsort abból a városból fognak sugározni, ami abban a korban, amikor még inkább rádiót hallgattak az emberek, mint tévét néztek, elég kecsegtető lehetett. 

Hát ez a kisváros vette fel a kesztyűt és így kapták ez a rendkívül frappáns nevet. És tényleg kisváros, már a képekből is látszott, hogy ez az az amerikai kisváros, ahol egymást mindenki névről ismeri, köszönnek, tudják, ki kivel kavar, ki kit visz a bálba és aztán kit vesz feleségül.

De amiről inkább híresek, azok a vizeik. Mégpedig a jóféle termál- és gyógyvizeik, amiket a környéken lehet találni és erre elég sokan alapoztak is némi vállalkozást. Kis házias hotelek, fürdők vannak a városkában. Magamtól tuti, hogy nem jöttem volna erre, Federica vetette fel, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kicsit áztatni magunkat. Mert megérdemeljük, és tényleg. 

Találtunk is egy tündéri hotelt, a Rio Grande partján, annyira a partján, hogy nyári időben még a folyóban is megmártózhatsz, ha kinézel a medencéből, lent látod a halakat, akik szintén wellness-elni jöttek, mert a meleg vizet ugye utána kivezetik a folyóba. Meseszerű, ráadásul gyönyörű napos időnk volt, barnultunk a vízben. Voltak különböző hőfokú medencék, szauna, hidegzuhany, relaxáló zene csak úgy halkan. A medencék környékén suttogás volt előírva, hogy ne zavarjuk meg a pihenést. 

Persze nem is mi lennénk, ha nem fogtunk volna ki egy nagyhangú csajt, aki szerint a suttogás egyet jelent a normális beszédhanggal. A csajt úgy kell elképzelni, hogy hát galambtípusú a lelkem, mondhatjuk, hogy kövér. Na de Amerikában ki nem az? Fekete alapon pink pöttyös egyrészes fürdőruha, nagy fekete pink műkörmök, és persze fekete pink haj. És mivel az amerikaiak imádnak társalogni, ő is elkezdett velünk beszélgetni, persze szerinte suttogva, hogy akkor mi hova is vagyunk valósiak. És amikor visszakérdeztünk udvariasan – mi tényleg suttogva – hogy ő pedig itteni? Jött a harsány válasz, úristen, isten ments, dehogy is. A férje itt kapott munkát, mert határőr, ő Chicago-i, ahol annyi mindent lehet csinálni. Ezt annyiszor sikerült megismételnie, hogy tudjuk, hogy rengeteg mindent lehet Chicago-ban csinálni, de valahogyan egy szem többemeletes Marilyn Monroe szobornál megállt a lista. Pedig legalább 5 percig beszélt erről a témáról. 

Hálistennek, nem bent lakó vendég volt, hanem csak mártózott egyet egy szombat kora délután, amikor nem volt sok dolga. Aztán ment is haza. Azért kicsit necces lett volna egész nap kerülgetni, mert pont azért volt bájos ez a hely, mert ha az összes szoba tele is van, az sem jelent sok embert. 

Estefelé elmentünk egy helyi étterembe vacsorázni. Kivételesen nem burger-re vágytunk, ezért egy ázsiai étterem mellett döntöttünk, na az odajutás érdekesre sikeredett. Mert ahogy Federica vezetett, sikeresen belementünk egy egyirányú utcába, csak az az egy irány nem a jó irány volt. De egyébként én sem láttam normálisan kitáblázva. Akkor vettük észre, hogy nem az igazi a dolog, amikor velünk szembe jött az autó. Gyorsan lehúzódás és visszafordulás. A legközelebbi parkolónál megállás. Tök jó fejek voltak egyébként, mert utána arra jöttek, megálltak, megkérdezték, hogy minden oké-e. Mondtuk, semmi gond, csak az ijedtség. Erre fogták magukat, felajánlották, hogy elvezetnek az étteremhez, hogy biztosan odaérjünk. Hát igen, annyira kicsi ez a város, hogy felismerik az idegent, és a beolvadásban a California-i rendszámtábla sem segít. 

Vacsora után én még fogtam magam és egészen este 10-ig néztem a csillagokat a medencéből, hallgattam a vizet és az este hangjait. Tényleg nagyon pihentető volt. Esti fürdés után még picit tévéztünk, de nem kellett sok hozzá, hogy aludjunk egy jót. 

Mivel a szabályzat szerint reggel 11-ig el kell hagyni a szobát, de reggel 8 óta nyitva vannak a medencék, kettőt lehet találni, hogy voltam 8:05-kor. Bezony, a medencében. És a legjobb még csak most következik. Amikor ülsz a reggeli napsütésben, és a személyzet megkérdezi tőled, hogy kérsz-e kávét, teát, vagy esetleg forró csokit, amit ilyen zárt műanyag kávéspohárban adnak neked oda, mint a szobához tartozó szolgáltatást, na az azért nem kicsit adja. Voltam olyan pofátlan és kértem repetát is. :)

Hazafelé még útba ejtettük az Elephant Butte Nemzeti Parkot. Ez hogyismondjam, nem feltétlenül kellett volna, hogy szerepeljen. Kb. fél órát töltöttünk ott, szép a víz, de semmi extra. Talán, ha foglaltunk volna előre csónakbérlést, vagy valami kajakosdit, akkor nagyon élvezetes, de amúgy semmi extra.

Amikor lenézel a világ tetejéről... - na jó kicsit túloztam

Az utolsó nap a túrából. Az egész délutános és estés vezetés előtt még beiktattunk egy programpontot, ami nálam vitte a pálmát. De komolyan, monumentális, napos időben még szebb és Arizona és Nevada határán van. Na mi az?

Szemfülesek tudhatják, hogy a Hoover-gátról van szó. Bezony. Nem kicsi az építmény. Mondjuk, amibe 2 éven át minden áldott napon folyamatosan öntötték a betont, az már kinézhet valahogy. 

De mindent szépen csak sorjában. Ez a hely körülbelül 30 mérföldre van Las Vegastól a hazafelé tartó irányba. Logisztikailag tökéletes megoldás. Mivel a honlapon lévő túrákat nem lehet lefoglalni előre, hanem ott kell lenned személyesen, amikor megveszed a jegyet, ezért minél korábban mentünk annál jobb volt. Ugyanis többfajta túrára lehet befizetni. A nagyon exkluzívra csoportonként 20 fő mehet maximum és minden fél órában indulnak. Ezt akartuk elcsípni, mert ha már egyszer idáig elevett a fene, akkor nem ezen fog múlni, hogy mindent lássak. De mivel egy elég hosszú vezetés állt még előttünk, úgy ügyeskedtünk, hogy a lehető legkorábbi időpontra érjünk oda. 

Ez már akkor megdőlni látszott, amikor láttuk az autópálya lehajtójáról a sort még odafele jövet, lépésben haladtak. Ekkor határoztuk, hogy mi inkább korábban útnak indulunk, hogy ezt elkerüljük visszafelé. Első látásra azt mondtam volna, hogy ez nem sikerült, de másodikra már igen. Hát ja, minden relatív. 

Ugyanis amikor odaértünk – nem lépésben – szépen ki volt írva, hogy akkor parkolás ennyibe és ennyibe kerül. Endike meg sváb és inkább megnézi a lehetőségeket, mielőtt feleslegesen pénzt dobna ki az ablakon. Ezért továbbmentünk, átkocsikáztunk Arizonába és kicsivel feljebb, egy jó 15 perces sétára találtunk is még parkolóhelyet. Még jó, hogy itt nem kuszálják össze az embert holmi parkolóórával, mert pont ezen a határon vált az óra. Amikor is a gát Nevada oldalán egy órával kevesebbet mutat a nagy óra, mint az Arizona oldalán. De jó sok óra volt ebben a két mondatban :)

Már akkor is volt elég ember a gáton, ezért inkább fogtunk magunkat, lementünk a látogatóközpontba és vettünk jegyet. A néni közölte, hogy sikeresen lecsúsztuk az első kettőről, szóval eleve egy órás késéssel indultunk, és jelzem, az első csoport akkor még egyáltalán el sem indult. De aztán pont szerencsénk volt, egy emberke éppen ki akart cserélni egy későbbi időpontra pár jegyet, ergo felszabadult pár hely, amiből mi szépen megkaptunk kettőt. 

Egy kicsivel több, mint fél órás várakozásnak néztünk elébe, amit a kilátóból töltöttünk, plusz sorban is álltunk, mert ugye itt sem lehetett kihagyni a jóféle bluebox előtt fényképezkedést, ami mögé mindenféle giccses hátteret raknak, meglesheted, megrendelheted, mint a túra egyik megállója a gift shop és a kijárat között és persze hogy meg is lehet venni. Thanks, but no thanks :)

Jelzem, akkor még nem volt olyan képeslapra való időjárás, ezt csak azután kaptuk meg, mikor kijöttünk a gátból. 

És nem, nem írtam félre. A gátból, mert mikor elkezdődött a túra, a bácsi az ablakból megmutatta, hogy igen, abból a lenti kis szellőzőből fogunk majd kifelé tekintgetni, mi a kiváltságosak, akik a hosszabb túrát választották. 

A bejárás ugyanis két részből áll, az első részén mindenki részt vesz, ott mutatják meg a batár nagy turbinákat, amik az erőműben vannak. Amiket valahogyan így kell elképzelni. 

Ezek látják el árammal többek között Vegas-t is. Mondhatni van dolguk, amint azt korábbi képeken is lehetett látni. Az utolsón pedig egy használt éppen cserélésre váró turbinát lehet látni, amit ki is hangsúlyoztak, hogy nagyon jó időben jöttünk, a legközelebbi csere 20 év múlva esedékes.

Meg vannak osztva a két állam között, hiszen mégiscsak pont a határon vannak, az egyik fele Arizonának, a másik pedig Nevadának termeli a naftát. Plusz a maradékot megkapja a nem túl messzi Kalifornia. A nevüket is rendkívül frappáns módon határozták meg: A1 és így tovább, valamint N1 és így tovább. 

És ezek után meg kellett mutatni a külön kapott karszalagot, amivel mehettünk be a gátba. Ahogy mesélt a bácsi, hogy éppen most csak pár lábnyi fal mögül éppen mekkora víznyomás nehezedik „ránk”, hát azért az mégsem semmi. 

Bácsi meséli a gát működését, meg kiépítését.

Ez pedig a before picture, vagyis így nézett ki a gát helye :)

Plusz jöttek ugye a biztonsági kérdések is, például mennyire masszív az építmény. Úgy érzem, ha elbír egy Richter-skála szerinti 9-es földrengést, akkor azt azért már masszívnak lehet mondani :)

Egyébként vicces figura volt a bácsi, azzal indított, hogy természetesen csinálhatunk jó sok képet. Ami így magában nem mond sokat, na de angolul szóvicces :) Of course you can make your DAMn pictures. Mivel a dam angolul gátat jelent, az értelme adott, de mivel a damn pedig átkozottat jelent, megvan a kettősség a dologban :) Én ezen jót mosolyogtam.

Aztán ott vannak még a repedések is. Mert bizony, amikor valami mégiscsak történik, annak előbb utóbb nyoma lesz. Ez a pici gát pedig már vagy 80 éve állja az idő rombolását, mégis csak egyetlen egy nagy repedést lehet rajta felfedezni – vagy éppenséggel csak ezt mutogatják, de ez már magánvélemény. :)

Itt lenne a repedés..., igen, tényleg alig látszik :)

Na és amikor kinéztünk a szellőzőn, na akkor ez a látvány fogadott minket.

Annyira Harrison Ford Szökevény c. film jut eszembe, amikor egy ilyen alagútból ugrik ki az őt üldöző Tommy Lee Jones elől.

Szóval, nálam ez vitte a prímet. Mindenkinek ajánlom, aki erre jár. A kilátás remek. A közelben van a Lake Mead National Park, mert ugye amit a gát felfog, mint vizet, annak valahol össze kell gyűlnie, na ez a mesterséges tó kapta a Lake Mead nevet, ami az Egyesült Államok legnagyobb vízgyűjtője.

És az elmaradhatatlan panorámaképek :) mert már kisütött a nap délutánra.

Na a 2007-es Transformers filmben erről a párkányról esett le a kis gonosz álca, aki telefonnak álcázta magát... Kellett ez a kép :)