One Night in Monaco

Ez volt vasárnap estére betervezve. Mert a Seattle-ben található Four Seasons-ben pont arra a hétvégére rakták az éves céges bulit, amelyik hétvégét mi kinéztük Maggie-vel, hogy felugrom meglátogatni. És az otthoni Staff Party-val ellentétben, itt vihetsz magaddal plusz 1 főt. És itt én voltam a plusz egy.  

Itt témapartikat szerveznek, ebben az évben a kaszinó volt az ötlet. A Four Seasons soha nem aprózza el a körítést, legyen szó vendégekről, vagy akár a személyzetről. Konkrétan berendeztek a bálteremben egy kaszinót, krupiékkal, nyakkendősen. A bejáratnál a következő várt az érkező vendégekre és plusz egy főikre. Persze miután beregisztráltál és a kezedbe nyomtak 500 dolcsit.

hl

Jobb oldalon az nemes egyszerűséggel a szállodaigazgató... Voice delikvenst játszik :)

Persze csak játszós pénzt, mert kellett az életérzés. Ha már a falon, némán ment a Casino Royale, a 007-es szerencsejátékos kalandja és körülötted mindenki koktélruhában, kisestélyiben tolta a zsetont a pirosra, na az azért adta. Én is játszottam, kipróbáltam a black jack-et, egész sokszor sikerült rávernem a krupiéra. Meg a kockázós játékot is, aminél őszintén bevallom, nem sikerült teljesen átjönnie a szabályoknak. Valami olyan rémlik, hogy ha hetest dobsz és a korong ON-on van, vagyis a krupié ezt a dobás előtt off-ról on-ra változtatja, akkor minden, ami tétnek van megrakva, megy a banknak. De nálam gyakorlottabb kaszinóba járók ezt biztosan jobban tudják.

Ja meg persze a vacsora, svédasztalos megoldás, open bar az alkoholmentes részre és fejenként limitált számú italjegyek, mert ez mégiscsak egy vasárnap este volt, amikor gonosz tud lenni az a másnap reggel. De volt a sarokban egy gép is, ahova beülhettél fotókat csináltatni saját magadról vicces megoldásban, a mienk Maggie-vel ilyen lett :)

Meg nálunk nem volt probléma a hétfő reggellel, mert még egy extra csavar is van a sztoriban. Mégpedig az, hogy Maggie még azt is felajánlotta, hogy van még egy függő éjszakája a szállodában, amit a jó munkájáért kapott, amiben benne van a reggeli is. Szóval mi lenne, ha összekötnénk a kellemeset a praktikussal és a Monaco-s este után nem mennénk haza hozzá, hanem bent aludnánk a szállodában, ezt egyszer úgyis fel kell használni és amúgy is két főre szól. Nekem sem kellett kétszer mondani. Komolyan egy éjszaka a Four Seasons-ben, amit eddig mindig csak a back office oldalról láttam, persze, voltam a szobákban megnézni, de hogy alhatsz is benne, használhatod a fürdőszobát, meg élvezheted a kilátást. 

Ja és a tükörben beépített tévé van, ha éppen az esti híradóhoz lenne kedved...

Meg reggel – ha van elég vér a pucádban – akkor le lehet mászni a kinti jakuzziba. Gondolhatjátok, hogy egy ilyen lehetőséget nem hagy ki az ember lánya, persze, hogy volt nálam fürdőruci :)

A hétfői napra maradt a kiadós reggeli és még jóféle séta, meg kimentünk Bainbridge-be komppal. Amikor is a verőfényes napsütésben kint álltunk a komp felső fedélzetén képeket készítve. Itt is megvolt a tűréshatár, amikor azt mondtuk, hogy most már nem érezzük egyes végtagjainkat a hidegtől, szóval inkább beljebb mennénk.

Északi kiruccanás – Seattle

Mert utazni jó és mert egy kedves volt kolléganőm még a szállodából éppen itt lakik, mert az ottani szállodába transzferált London-on keresztül otthonról, és mert nekem meg nem kell kétszer mondani, hogy éljek az ilyen lehetőségekkel, hát Maggie-vel egyeztettünk. Egy kellemes novemberi hétvégére esett a választás, mert ad 1 akkor volt egy mexikói ünnep, ami egy hétfőre esett, ergo alapból hosszú a hétvége, péntekre még sikerült egy szabadnapot kikérnem, és már kész is volt, hogy megyek jegyet foglalni.

Seattle Washington államban található, a tengerparton, az USA észak-nyugati részén. Híres a Grace klinikáról és a Szürke 50 árnyalatáról, ha filmekről és könyvekről van szó. És a Boeing gyárról, ha repcsikről J Elhelyezkedése alapján mondhatjuk azt, hogy már novemberben sincs éppen meleg. Én meg kellőképpen érzékeny vagyok a hidegre, ezért a teljes hétvégét harisnyában töltöttem a rendes gatyám alatt, plusz előtte még beszereztem egy jóféle kesztyűt is. Itt már nem is lehet mást kapni, csak olyat, ami érintőképernyő használatára is alkalmas. Plusz ez kettő az egyben megoldás volt, mert a felső része az az echte motoros kesztyűnek kinéző, aminek le vannak vágva az ujjvégei.

Reni volt olyan kedves és kivitt a reptérre, így nem kellett egész hétvégén Vicát a reptéren parkoltatni, és hétfő késő este értem is jött. A becsekkolás után, amikor is csodálkozásomra legomboltak rólam némi lóvét a feladott csomag miatt – olyan hiba, amit többet nem követünk el, leültem várakozni a kapu előtt, persze csak miután átestem a megfelelő biztonsági vizsgálaton. Fel volt kötve a hajam copfba. Most gondolhatjátok, hogy ez milyen felesleges részlet, körülbelül olyan, amit nem érdemes megosztani, de az ellenőrző személyzet annyira alapos, hogy a néni, miután kijöttem a metáldetektorból, fogta magát és megtapogatta a kesztyűs kezével a copfomat, hátha oda rejtettem a legmodernebb biológiai fegyvert.

Aztán kezdetét vette a röpke hat órás út Denveren keresztül Seattle-be. Denverben késtük egy pöppet, annyira, hogy nem volt egészen biztos, hogy elérem a csatlakozásomat, szóval kiszállás után már gyors séta következett, mert persze, hogy nem egymás melletti kapukat kaptam ki. Miközben utaztam, folyamatosan adtam le a drótot Maggie-nek telefonon keresztül, hogy merre vagyok, kb. mikor érkezem, van-e késés. Érdekes válaszokat kaptam vissza, először nem is tűnt fel, de amikor már félúton voltam és a reptéren valami ilyesmit olvastam, hogy „hasmenést kaptam, nem hiszem, hogy a gépen” és itt megakadt, írtam is, hogy ez nem hangzik jól, remélem, jobban vagy, meg hogy nem jött át a teljes üzenet. A végállomáson való leszállás után pedig valami ilyesmi jött át: túl sok pénz tesz a bankszámláján. Őszintén megmondtam, hogy lehet, hogy én vagyok a hülye, de nem jött át az üzenet, már tartalmilag. Próbáltam hívni, ki volt kapcsolva.

Már Seattle-ben voltam a reptéren, vártam a csomagom, és leültem várni Maggie-t, amikor egy ismeretlen szám hív, felveszem, mondja, hogy a Maggie, merre vagyok, itt van a reptéren. Úgyhogy itt ugrott a majom a pocsolyába, mert mint kiderült, ami számot Maggie a beszélgetésünkkor megadott, az nem teljesen egyezik meg azzal, ami a valóságban az ő telefonszáma. Szóval valami idegen néninek/bácsinak írtam magyarul, amire ő nagy valószínűséggel googe translate segytségével kreált valamilyen választ és elküldte… Szóval ilyen is előfordult. Mellesleg Maggie küldte át rosszul a számát.

Aztán még picit tömegközlekedtünk, mert Seattle-ben van tömegközlekedés, megismétlem, VAN tömegközlekedés. Maggie-nek például kocsija sincs. Buszoztunk, meg monorail-eztünk, ami egy olyan jármű, ami 1 sínen megy a városban, konkrétan a felhőkarcolók között, alattad mennek a kocsik. 1 megállós, nem megy sokat.

Amikor megérkeztünk a lakásába, lepakoltam, odaadtam a csokit, amit ajándékba szántam. Utána meg leültünk vacsizni, még szkájpon beszéltük, hogy úgy megennék valami jóféle kis hazait, mondjuk rakott krumplit, hát nem azzal várt? Echte rakott krumplit ettem, itt Amerikában. Az élet szép :)

Aznap este, miután picit megmelengettük magunkat, még várt ránk egy újabb hidegbe kimenetel, mert olyan jegyet vettünk a Space Needle-re, ami egyszer egy nappali, egyszer pedig egy éjszakai felmenetelre jogosít. A Space Needle-re szimplán mondhatjuk, hogy Seattle jelképe, az 1962-es világkiállításra készült, amikor is nagyban űrutazás volt az akkori hájp. Ha valaki emlékszik a Men in Black első részére, aminek a végén az idegen el akarta hagyni a Földet egy tornyon lévő csészealjnak kinéző űrhajóval, na körülbelül így néz ki a tű is, mert a needle tűt jelent magyarul.

Csak valahogy ennek elegánsabb a formája :)

Természetesen itt is lehet fényképet csinálni zöld doboz előtt, ami mögé beraknak mindenféle „eredetinek” kinéző hátteret. Remélem, átjött az irónia. Ezt inkább meghagyom saját nézegetésre... elég giccses...

De volt egy jóféle is, amikor a fenti részen a város a háttérben és egy fenti kamerába nézve tényleg igazi háttér volt a képen. Itt van az éjszakai és a nappali verziója is. Mellesleg Maggie szerint, akárhányan voltak látogatni őt eddig, még senkinek nem volt ekkora szerencséje az időjárással, persze a csontodig hatolt a hideg, de végig sütött a nap.

Meg ott volt az a batár nagy érintőképernyős fal, ahova beírhattad magad, hogy itt voltál és kinéztél felülről :) Konkrétan felismerte az irányítószámról Csornát... eszem megállt tőle.

Még amikor ötlet szinten volt, a tervező erre a szalvétára skiccelte fel, hogy mit szeretne... azért van köze a valósághoz...

Pillanatképek a városból :)

The very first Starbucks - bizony, innen indult...

Mögöttem a falon pedig rágógumi dögivel... nevezetességféle...

A Chihuly Múzeum

Na ez maga volt a vizuális katarzis, a fazon üvegművész, Dale Chihuly-nak hívják, fél szemére vak, indián felmenőkkel rendelkezik és új korszakot nyitott az üvegmegmunkálásban. Még él, aktív az öreg, olyan 70 körül van, de még mindig alkot, imádja az üvegházakat, és a következő motívumokat kreálta üvegből.

Ha belegondolsz, hogy egy ilyen lóg a lakásodban a plafonról… A színek miatt csak jó kedved lehet :)

Nem kispályás az öreg. Pl. Las Vegas-ban a Bellagio recepciójának a plafonján is az ő munkája díszeleg, megkérdeztem a recepciót, mert annyira egyedi a stílusa, hogy mindenhol fel lehet ismerni. De ez egy másik sztori. Elfogadnék egy ilyen plafont, vagy üvegpadlót. de sajnos nincs kidobnivaló pár millió dollárom, szerintem ez már ilyen tétel lenne. Kiindulva abból, hogy itt is voltunk az ajándékboltban, echte, a csávó által tervezett üvegedény olyan 6 rugótól kezdődik. 6000 dolcsiért gyümölcsöt tartani egy üvegtányérban azért kicsit erős, de tagadhatatlan, hogy rendkívülit alkotott a forma.

Amit még megnéztünk és egy kicsit a városon kívül esett az a Boeing gyár. Körülbelül 25 mérföldre van Seattle-től, és a buszközlekedés oda már nem igazán rugalmas, ezért kocsit béreltünk. Kaptunk egy halvány mustársárga Chevrolet Spark-ot. Amerikai léptékkel egy Herbie-t. És kiautóztunk a gyárba, na és sajnos itt jön az a része a dolognak, hogy a bejáratnál minden kütyüt elvesznek tőled, mert ugye hadititok, nem engednek be téged fényképezővel egy olyan helyre, ahol batár nagy Boeing-eket raknak össze szépen sorban. A csávó, aki körbevezetett minket, ezt azzal próbálta magyarázni, hogy mivel mi felülről, a gangról néztük az összeszerelő-csarnokot, nem szeretnék, hogy ha az apró kütyük ráesnének a dolgozók fejére. Aham, úgy teszek, mintha elhinném, hogy ez az indok. A képek, amik lent következnek legálisan készültek a látogatóközpontban, illetve az udvaron.

Aztán amikor ott állsz fönn a gangon és akkora a gyártócsarnok, hogy 3 Boeing Dreamliner elfér egymás mögött, az azért kicsit tátva hagyja a szád. És mindegyiken nagy zászlóval rajta van, hogy a Boeing büszkén építi az x-edik Dreamlinert az xy légitársaságnak.

Azt a Dreamliner-t pedig így kell elképzelni, de persze csak piciben.

Felmerül a kérdés, hogy honnan van a rengeteg anyag, amiből összeáll egy ilyen monstrum. Mert a Boeing csak összeszerelő és tervező egységnek tartja magát, gyártani semmit nem gyárt az alkatrészek közül. És amikor egy batár nagy géptörzset kell Seattle-be szállítani, hogy elkészüljön a legújabb álom, akkor jön a Dreamlifter. Ez egy tipikusan repülőgép-alkatrészeket szállító repülőgépfajta, amiből csak a Boeing-nek van 4 darab a saját tulajdonában.

Mellesleg pont láttunk egyet leszállni, amikor odaérkeztünk és még a látogatás után a fazon megemlítette, hogy aki nem siet haza, várjon picit, felmehet a tetőre és megnézhet, hogy hogyan száll fel egy Dreamlifter.

Utóbbit természetesen megvártuk, ofkorsz a tetőn, szikrázó napsütés, csontig hatoló hideg, de a taft még mindig tart. Persze sapkában, kesztyűben, harisnyában. Utána komolyan boldog voltam, hogy bekeveredtünk a benti kiállító helyiségbe, ahol meleg volt és elszüttyögtünk addig, amíg ki nem olvadtunk. A megfelelő csetreszek – mini Dreamliner – beszerzése után visszaindultunk, mert vasárnap estére speciális programpont volt betervezve…