Mert kirándulni jó… - part 3 – űrutazás, E.T. vadászat

Mert ugye elmehettem volna utazásszervezőnek is, ha éppen arra támad kedvem, google jó barátunk alapon feltettem a kérdést a nagyérdeműnek, hogy egy hétvégi túrához lenne-e kedvük, mert a sok jó ember kis helyen is sok jó ember.

Első megállónk Las Cruces volt. Ezt körülbelül egy órányi autókázásra van El Paso-tól északnyugati irányba. Még kaptunk egy tippet, hogy ne az I-10esen menjünk, mert ott nem lesz semmi látnivaló a sivatagon kívül. Menjünk egy mellékúton, ami kis farmokon, családi gyümölcsösök mellett megy el, mert az sokkal festőibb, és tényleg. Csak kb. negyed órával volt hosszabb az út, de megérte. Megint jó időt fogtunk ki, ragyogó napsütést.

Las Cruces Old Mesilla része volt az, ami miatt erre indultunk, ezt úgy kell elképzelni, hogy a városka úgy néz ki, mintha egy jóféle Zorró féle hacienda udvarházait látnád az utcákon, a tere is pici, templommal körülötte kis ajándékboltok. Mivel már a neve is jelzi, hogy ez eléggé öreg, a helyiek odáig meg vissza vannak érte, hogy itt mennyi történelem gyűlt össze, mennyi mindent meg lehet nézni. Az igazat megvallva, magyar szemmel nézve, az öreg meg a régi nálam más fogalmat jelent, ahol nálunk ott van Aquincum.

És itt véletlenül sikerült belebotlanunk egy oldtimer autóshow-ba. Mert elmentünk a városháza előtt és mitadisten, azon a szombaton éppen öreg gépcsodákat állítottak ki a parkolóban. Minden egyes darab magántulajdonban van, a legöregebb 1929-ből, felvéve a kiállítók jegyzékébe. És ami a lényeg, mindegyik a saját kerekén jött el megmutatni magát, kivétel nélkül. Ezért is voltak érdekesek a különböző stílusban megírt üzenetek a kocsik oldalán, szélvédőjén, és egyéb jól látható helyein, hogy ne nyúlj hozzá, ha összetöröd, megveszed… Nem akarom tudni, mennyibe fájna egy ilyen kis drágát a magadénak tudni.

Figyelem, egészségre káros - megmászni vagy hozzáérni a járműhöz felduzzadt szájjal, komoly orrvérzéssel vagy törött végtagokkal járhat...Kedvességből megosztva az autóimádókkal Gipsz Jakab által...

Ezek után a következő napirendi pont az lett volna, hogy elmegyünk Las Cruces belvárosába és megnézzük azokat a festett víztartályokat, amikről elméletben híres a város. Hát egyet meg is találtunk, kiderült, hogy ezek elég messze vannak egymástól, és eléggé nehezen megközelíthetetlenek, úgyhogy egy idő után feladtuk ezen terveinket.

Következő megálló Alamogordo. Na itt már egy kicsit hosszabban időztünk, először is azért, mert ebédidő volt, és enni muszáj. A hely különlegessége szerintem ez a felirat volt... Ami körülbelül ennyit tesz: Fenntartjuk a jogot, hogy bárki kiszolgálását megtagadjuk, édesmindegy, ki vagy, kinek gondolod magad, vagy ki az apukád. Azt hiszem ez a lényeget el is mondta...

Másodszor pedig, mert itt van az Alamogordo Space Museum, ahova muszáj volt benézni. Sőt, nem kevés időt eltölteni. A létesítmény a hegyoldalban van, ahonnan parádés kilátás nyílik a városra, a bejárat melletti parkban pedig életnagyságú rakéták és egyéb űrtechnikai eszközök között bóklászhat az ember.

Amint beértél a múzeumba, fent kellett kezdeni az egészet, először is a kilátás miatt, másodszor, mert a tárlatot így tervezték meg, hogy szépen fokozatosan jössz lefelé, ahogyan egyre közelebb kerülsz időben is a mai NASA eredményekhez, úgy lesznek az eszközök egyre modernebbek, az emberek frizurái a képeken egyre kevésbé daueroltak vagy tupírozottak.

És ami már anno New Orleans-ban is nagyon tetszett. A beöltözéses dolog, itt sem fukarkodtak azzal a pár száz dollárral, ami a beöltözéshez szükséges eszközökhöz kellett. Bizonyíték alant, hogy tényleg jártam a Holdon. Hova el nem jut az ember, ha megérkezik Amerikába.

A néni, aki csinálta a képet, nem igazán értett hozzá, szóval kicsit kásás a kép, de én vagyok az a bal oldalon.

És ami még király volt, beülhettél egy szimulátorba, ahol te vezetted a „gépet” és ha mindent jól csináltál, akkor rendben landoltál az egyik NASA űrhajóval, ami többször használatos. Ha nem igazán sikerült elsőre – jelzem, mindenféle tréning nélkül – akkor pedig egyszer használatossá vált a felszerelés, ez van. Ki tippel, hogy én melyik kategóriába estem?

Amikor pedig már inkább ránk akarták csukni az ajtót, mert a záróra vészesen közeledett, akkor még érzékeny búcsút vettünk Martintól és Carmen-től, mert ők úgy döntöttek, hogy csak egy napig fogják a társaságot gyarapítani, a másodikat inkább otthon töltik. Mi pedig átvettük tőlük Matteo-t és irány Roswell.

Bizony, az a Roswell, amelyikről a sorozatot csinálták, ahol „lezuhant” az ufó, és a környéket az ufóturisták központjává tette úgy körülbelül már 60 éve.

Este még elmentünk enni, miután elfoglaltuk a szuper szállásunkat, echte amerikai motel. Parkoló a szoba előtt, két nagy ágy, ahol egy egész család elfér, és természetesen az a fenomenálisan szép virágos ágytakaró, ami minden amerikai motelnek a sajátja.

Nem is mi lettünk volna, ha nem a mi szobánkban, pont nálunk, pont akkor nem dugult volna el a WC, részlegesen, ezért Federica, mert már csak ő volt nem pizsamában, ment a recepcióra és megkereste a megfelelő eszközt a probléma feloldására. 

Aznap sokat vezettünk, sokat nevettünk és emiatt a jó kis vacsora után nem kellett senkit sem kétszer kérni, hogy aludjon el. De mivel 21 éves kor alatt itt nem igazán jutsz legálisan alkoholhoz, segédeszközt is adnak az igazolvány dekódolásához... Ez egy kis pillanatkép a helyről, ahol vacsiztunk. Nehogy túl sokat kelljen az ellenőrző személynek számolnia.

A reggeli szüttyögés után megnéztük a városkát napfényben.

Roswellben tényleg mindent az ufók köré építettek ki, International UFO Museum, ufós lámpa az utcán, és persze az ajándékboltok. Itt is igaz, hogy mindent el tudnak adni Amerikában, de amit a múzeumban néhány kiállítási tárgyként kipakoltak, annál már én is meglepődtem. Képzeljetek el egy fényképet, ami egy idős nénit ábrázol, a képaláírás pedig: Gipsz Jakabné, aki az idegen eredetű izét megtaláló kisfiú apukájának megengedte, hogy telefonáljon a házából. Mert ugye akkor még nem mindenhol volt telefon.

És az összes leírás, amit odaraktak az állítólagos dokumentumok mellé, valahogy a végén mindig ez a mondat hangzott el, döntse el Ön, hogy mi az igazság. De ugye mindig más megfogalmazásban. Persze előtte, rengeteg soron keresztül magyarázta, hogy mik az eltérések és szerintük milyen összeesküvés-elmélet kerül mögéje. Zseniális, komolyan. 

Ki honnan érkezett megtekinteni a "bizonyítékokat" - volt magyar szög is... és én is feltűztem a magamét...

Nincs átjárás, aki ezt megszegi, lelövik, a túlélőket lelövik még egyszer... kedves... :)

A főutca gyakorlatilag tartalmazza az összes látnivalót, ezért a múzeum után sokat nem is időztünk, már így is olyan két óra felé volt.

Következő megálló Carlsbad Caverns, ami délre fekszik Roswelltől, oda is egy jó másfél-két óra kellett, mire elautókáztunk. A város nevezetessége a városon kívül fekszik, mily meglepő egy nemzeti parkban. Ugyanis itt egy hatalmas cseppkőbarlangot rejt a föld, amit természetesen meg lehetett nézni. Szóval kellett zárt cipővel és meleg ruhával is készülni, mert ugye ott lent nem igazán repkednek a magas pluszok. Főleg, hogy ha több mint két órát mászkálsz a járdázott barlangban, ahol ilyen és ehhez hasonló képződményeket lehetett megcsodálni.

És az este fénypontja a denevérrepülés volt. Erről nem lesz kép, mert a ranger-ek informáltak, hogy mivel a denevérek érzékenyek az elektronikai cuccok által generált jelekre, ezért legyen olyan drága mindenki kapcsolja ki a telefonját, ne csak halkítsa le, hanem tényleg kapcsolja ki. 

Amíg az egyik ranger éppen beszélt az itt élő denevérek jellegzetességeiről, addig a másik az amfiteátrum tetején pásztázza a népet és kiszúrja, hogy ki az, akinek nem sikerült kikapcsolnia az elektronikai kütyüjét. Az amfiteátrum aljánál kell elképzelni a barlang bejáratát, ahonnan kirepülnek a kis fekete szárnyas állatkák. 

Hogyisne lett volna olyan kis távol-keleti, aki nem értette a kikapcsolásra vonatkozó instrukciót, erre fogta magát G.I. Jane és kicsit hangosabban szólt neki, megdorgálva, hogy tegye már el kikapcsolt állapotban azt az izét.

És akkor megkezdődött a mesés várakozás, mert amíg vártuk, hogy kidugják az orrukat a félsötétbe, addig a másik ranger viccesen regélt tovább a pici batman-ekről. Mekkorák, mennyi van belőlük, miket esznek ésatöbbi… Ne kérdezzetek részleteket, már nem nagyon rémlik, soha nem voltam az a nagy természetbarát, aki ilyeneket megjegyez. Inkább ötvenféle évszám, történelmi eseményekkel…

Miután kirepültek a barlangból mi is hazafelé vettük az irányt, mert egy jó két és fél órás út várt még ránk a sötétben El Paso-ig, amit megosztva vezettünk le. Egy cserére álltunk meg az út mentén, amelyik hely körülbelül így nézett ki. 

Akkor a sivító szélben, a sötétben, hogy csak egy nagy lámpa világított és a szél mozgatta a pici harangokat, meg a földön még egy régi szekér is volt a lámpaoszlop mellett, na akkor ugrott be, hogy ez egy tipikus horrorfilmbe illő jelenet. Ilyenkor szokott a viskó mögül előkerülni Hasfelmetsző Jack, hogy öldököljön. Csak annyit maradtunk ott, amíg Federica elszívta a cigarettáját...

A körtúra a térképen erre a hétvégére így nézett ki...

Plusz még egy korábbi kiruccanás alkalmával láttuk az alábbi táblát, megpróbáltuk, de tényleg, hogy egyszer ott eszünk egy igazi német...

Dönert, de a fogyasztó megtévesztésnek tökéletes esete állt fenn, ugyanis a tábla szerint nyitva kellett volna lenniük... hát nem voltak... Pedig megnéztem volna a német dönert az Egyesült Államokban...