Road to nowhere... part 6 - Austin

Az úton úgy gondoltunk, hogy már államhatáron belül vagyunk, ez megér egy fényképet :)

Hétfő este, vagyis az inkább már éjszaka volt, megint megérkeztünk Szalay-ékhoz vendégségbe. Lilla akkor már aludt, mert másnap korán kelt, Jocó engedett be minket. Még kicsit beszélgettünk, de mivel másnap mindenkinek hosszú napja lesz, Jocónak a munka miatt, nekünk meg a vezetés miatt, ezért megérkezés után hamar nyugovóra tértünk. 

Kedd reggel, az elengedhetetlen reggeli után megint csak útra keltünk, de mivel nem hajtott a tatár minket haza El Paso-ba, ezért Reni helyismeretét felhasználva megnéztük, hogy mit nézhetnénk meg Texas fővárosában. 

A délelőtt egésze és picit a délután állt időben rendelkezésre, ezért kimentünk egy kilátóhoz. Mert mellesleg Jocóék szerint Austin nagyban hasonlít Budapesthez, vannak helyek, vannak lapos részei, egy folyó szeli ketté. A Colorado River. 

Hátam mögött a folyóparti "házikók", helyenként közvetlen kijárattal a vízhez. És ami itt nem látszik, de pár helyen akad némi hobbihajó parkolóhely, vagy éppen csak egy jet ski fér be, mert kisebb házról van szó. Itt más hobbival múlatják az időt...

Távolba nézős...

Ezek után irány a belváros és a Texas Capitol, ami a törvény otthona Jockey államában. 

Szóval parkolás után és miután bedobáltuk Reni összes negyeddollárosát a parkolóórába, amit a kocsit védi meg az elvontatástól, átestünk az átvilágításon. (Ez tényleg az a parkolóóra volt, mint a filmekben, ami visszaszámolja a perceket.) Ez sem egy kis épület, viszont látogatható ingyenesen, ha turistát szeretnénk játszani, csak egy fémdetektoron kell átmenni, plusz kicsit átvilágítják a táskádat, hogy tutira ne akard egy zsebkéssel megdönteni a jelenlegi rezsimet. 

Mert a Lone Star nem maradhat le :)

És a nagypecsét sem maradhat le a csillaggal a közepén...bejárat :)

A marha nagy mákunk az volt, hogy megérkeztünk a bejáratnál körülnéztünk és ki volt írva, hogy 2 perc múlva kezdődik a körbevezetés. Ami óránként indul, és még egy órát azért nem szívesen vártuk volna, mert már jócskán dél körül járt az idő, és az út nagyobbik fele még előttünk volt, de ha már itt vagyunk, akkor ezt nem igazán akaródzott kihagyni. A srác rendkívül jól csinálta a dolgot, elsősorban, mint egy jó sales-es, kapcsolatot teremt a közönséggel. Jön a jól bevált kérdés, hogy a kis csapatból ki honnan jött. Aztán amikor kiderült, hogy van egy angol család, meg két magyar lány, a maradék két amerikai meg „csak” San Antonio-ból jött – ami két órára van Austintól kocsival - , a srác ezt úgy oldotta meg, hogy San Antonio, which is equally exotic, like Hungary, or England. Vagyis nem angolosok kedvéért, San Antonio-ból, ami pont olyan egzotikus, mint Magyarország vagy Anglia. Ezen jót mosolygott mindenki. De a srác végig ilyen viccesen vezette le az egész túrát.

Egyébként érdekes módon a Texas Capitol két évente ülésezik, a nyugalmi időszakban minden kedves képviselő elvtársnak megvan a saját munkája, ügyvédek, orvosok, farmerek, kinek mi. Ebből azért az is következik, hogy nincsenek halálra fizetve, mert valamiből csak meg kell élni akkor is, amikor nem az országot szolgálják. Ezt mondjuk otthon nem lehetne bevezetni? Lehet, hogy kigyepálna pár „honatyát” a helyéről.

Plusz, ami érdekes, most éppen kormányzóválasztás miatti kampány kellős közepén van az egész ország, én mint Texas és New Mexico határán található El Paso-ban élő ember, mindkettőből kapok. Ad 1 mert reggelente és hazafelé menet csak hallgatok rádiót, ad 2 mert azért csak bekapcsolom néha a tévét, hogy legyen némi háttérzaj. Most vagy én nem figyelek otthon a kampányra annyira az utóbbi időben, de itt egyvalami nagyon, de nagyon szembetűnik. Mégpedig a negatív kampány. Elkezdenek beszélni, hogy akkor – most két jelölt van Texasban: Wendy Davis és Greg Abbot – ennél a kettőnél elég rendesen meglátszik az, hogy a hirdetésnél fogja magát és akkor Wendy ezt és ezt csinálta eddigi képviselősége alatt, mit szavaztatott meg, és mit támogatott, tényleg azt akarják, hogy kormányzóként is ezt folytassa? És a végén, hogy tudjuk, kinek a támogatására is szólt az egész idézem. „Political ad paid by Texans for Greg Abbot”, vagyis politikai hirdetés, amit texasiak fizettek Greg Abbot-nak. De mivel úgy látszik, hogy a negatív kampány a kampánykultúra szerves része, a másik felet sem kell félteni, ez a mondat Wendy Davis-es végződéssel is feltűnik az éterben. Én elhiszem, hogy otthon is van negatív kampány, de nem ennyire feltűnően, nem? Vagy csak én vagyok ennyire naiv? Na zárójel bezárva. 

Szóval amikor ülésezik, akkor azt itt teszi.:)

Ha éppen el akarnád felejteni, hogy hol vagy, akkor még a világítás is emlékeztet rá, csillag alakú, és milyen betűk is vannak a lámpákból összerakva?

Ha valaki el akarná lopni az ajtókat nem éppen tűzifának, akkor mindenki tudja, hogy honnan van... nem úszod meg, a
törvény keze utolér.

A túra után volt kis idő körbenézni és fényképezni, plusz amilyen remek időzítéssel érkeztünk meg, ezért extra műsort is kaptunk. Nekünk rendelték na. Az időzítésről csak annyit, hogy aznap volt a mexikói függetlenség napja, amit Mexikóhoz ilyen közel lévén, meg azon oknál fogva, hogy Texasban elég sok a Tex-Mex, vagyis az olyan ember, aki mexikói felmenőkkel rendelkezik, de már az USA-ban született, mondhatni kettős identitású, ezért ezt itt is megünneplik. Na az valahogy így nézett ki.

Mexikói zene

Valamint Danza Azteca - vagyis azték tánc, mert őrizzük a hagyományokat...:)

Szóval meghallgattuk a beszédeket, a végén pedig együtt kiabáltuk, hogy Viva Mexico :)

Pózolj aztékkal :) - közös kép a fellépés előtt

The dancefloor...

A második videón kicsit lehet látni magát az aulát is a falon a sok festménnyel. Na azok Texas állam kormányzói voltak. Aki nem szeretné végignézni, annak itt van a legutolsó.

Ismerős?

Ide tényleg csak akkor lehet felkerülni szigorúan festmény formában, ha már nem töltöd hivatali idődet. Plusz ahogy kinézett Bush elvtársnak jutott a legutolsó hely, fel is mert, mint téma, hogy mi lesz a következővel, ha megint kell egy hely egy festménynek. A probléma úgy lesz orvosolva, hogy mindenki eggyel korábbi helyre kerül... nem irigylem a gondnokot, aki minden képet egy hellyel arrébb helyez. 

Az épület udvara... ez sem kicsi..

Pózolj Capitol-lal :)

Ezek után megint neki az országútnak, még délután álltunk meg egy kisvárosban, aminek csak kicsit volt németes hangzása. Fredericksburg. Mondjuk, le sem tagadhatná a hely, hogy amerikai, az utcák, a kis boltok, az üzletek, mintha az Everwood elevenedett volna meg, csak nincsen hideg. Vagyis egy nagy utca, ami meghatározza az egész várost, két oldalán kis üzletek, plusz a parkolóhelyek a Texas-ra annyira jellemző pick-upoknak.

Itt álltunk meg ebédelni..

Mert az úriember nagyon hívogatott minket a kirakatból :)

 Egy másik kis üzlet pedig egyértelműen közli a feltételeket.

Vagyis kutyákat, italokat, és fagyit szívesen látlak a vásárlóval együtt, de szépen kérik, hogy a telefonról szakadjunk le, ha itt vásárolunk... velős, tömör, egyértelmű...

Ezek után már tényleg hazaértünk, röpke egy hónapos késéssel véget ért a New Orleans-i hosszú hétvége beszámolója. jobb később, mint soha alapon. 

A végére kicsi filmajánló, amiben látható pár helyszín is, ahol jártam :) New Orleans, Cafe du Monde, beignetfénk, bolhapiac és Austin is picit. Kaja nélkül nem kéne leülni megnézni, mert tuti éhes leszel :)

Long time no see :)

Road to nowhere... part 5 - a régi Dél

Mert igen, amikor még anno megterveztem az utat, mert gugli jó barátunk, kidobta ezt is mint "a közelben" lévő látványosságot. Mert ugye Ámerikában más fogalmi meghatározásban van a közel, de ezt már elégszer feszegettük. 

Hazafelé TomTom segítségével sikeresen elértünk Oak Alley-be, körülbelül tényleg másfél órányira van New Orleans-tól, kocsival, mi mással, mert tömegközlekedés nincsen itt sem. Gyönyörű szép napsütéses napnak néztünk elébe, ami tökéletesen passzolt a tervhez. Vagyis ahhoz, hogy megnézzünk egy igazi régi ültetvényt, annak bejáratát, illetve magát a házat. Carl ajánlására Oak Alley mellett döntöttünk, mert tényleg hihetetlenül szép, nagyon jó állapotban fennmaradt és hétköznap lévén nem lesz tele turistával. Utóbbi pont nem volt teljesen igaz, de így is átlátható volt az embertömeg. 

Oak Alley mellesleg annyit jelent, hogy tölgyfasor és erre a névre tökéletesen rá is szolgált, mert a bejáratnál található párszázéves tölgyfákról kapta a nevét. Amikor ezt a házat még lakhatási célra használták a polgárháború előtt, ezek a fák már akkor is száz év körülre voltak saccolva életkorra, és azóta meg mégiscsak eltelt némi idő.

Ez a tipikus képeslapra való kompozíció...

Ez nem való képeslapra, de én rajta vagyok :)

És mivel Ámerikában mindent el tudnak adni, remekül karban van tartva a hely, és itt nem csak azt értem alatta, hogy szépen nyírják a füvet. El kell ismernem, minden centet megért a belépő. Először azonban a házba belépés előtt az udvarral kezdeném, mert ugye a ház mellett voltak a rabszolgaszállások. Mert a jó öreg délen bizony nem volt szokás a polgárháború előtt a fizetett munkaerő, ha máshogy is el lehetett intézni a dolgot. Plusz ültetvényese válogatja, hogy hogyan bánik a rabszolgáival, lehet egy Calvin Candie a Django elszabadul-ból, akinek már a szeme se áll jól - mellesleg zseniális alakítás Leo-tól. De konkrétan nem veszi emberszámba azokat a szegény rabszolgákat. 

Vagy lehet egy Gerald O'Hara, aki az elsőnek tök ellentéte. 

Ez a része egyébként self guided tour-ként volt eladva, ami annyit tesz, hogy minden szépen ki van táblázva, feliratozva, te pedig végigsétálsz a tárlaton úgy, hogy pont annyit szívsz magadba, amennyi érdekel. Esetemben ez ugye a teljes rész alapos átolvasását és szemrevételezését jelentette. Például itt olvastunk egy rabszolgáról, akit jó szolgálatáért a gazda felszabadított, és utána egész életében az ültetvényen maradt, mert sajnos a kedves feleségére ugyanez nem vonatkozott, cserébe viszont most már pénzért dolgozó intéző lett a háznál. Ez annyit tett, hogy röpke 10 év alatt össze is tudta spórolni az asszonyért a váltságdíjat. Akkor már nem mai kakas volt az úriember, 70 éves kora körül sikerült az asszonykát kiváltani. Továbbra sem hagyták a gazdát, mert a gyerekek ugye szintén nem voltak szabadok... Ennyit ért a szabadság, de állítom, neki ez minden centet megért. 

Ekkora kalyibákban laktak a rabszolgák, 2-3 család osztozott ennyi helyen

A kert egy része

Semmi bed and breakfast, annak is örültek, hogy kaptak ágyat

És esténként, ha már mindent befejeztek, akkor csak kiültek pihenni az ajtó elé.

És igen, ez a hely Hollywood-ot is megihlette. Nem egy filmet forgattak errefelé, ajánlom mindenkinek figyelmébe az alábbi előzetes 28-30. másodperc környékét, ugye ismerős? 

A házon és a benti tárlatvezetésen is meglátszott, hogy ha valamit igazán el akarnak adni, ott nem sajnálják a hozzávalókat és a körítést. Itt a sorban állás után, amint bejutottunk a kúriába, rögtön jobbra a fogadószalonba vezettek minket, ahol a „ház asszonya”  köszöntött bennünket. Bizony, azzal kezdte az üdvözlés után, hogy „it comes with the job” – nem angolosok kedvéért, „a munkával jár”. Ezen jót mosolyogtunk kollektíven…  Mert a ház asszonya így nézett ki...

Nem irigyeltem, mert ugye ez a kevés olyan házak közé tartozik, ahol sajnos max a hordozható elektromos klíma hozhat neki némi enyhülést. Ő vitt minket végig a kúrián, ami alatt sok érdekes dolgot megosztott a nagyérdeművel. Tette mindezt olyan szép kimért beszéddel, amit érzéseim szerint akkoriban alkalmaztak. Például az egyik ilyen kis déli szokás fűződik ahhoz a gyertyatartóhoz, amit a kezében tart a hölgyemény. Ez közelebbről így fest.

Nem hiába hívták "courting candle"-nek, ami körülbelül annyit tesz, hogy udvarló gyertya. Használati utasítás lányos apáknak: a lenti kis tekerővel állítsa be a gyertya magasságát úgy, ahogy azt Ön a legény személyét megítéli. Vagyis, ha jó parti a fiatalember, akkor jó magasra tessék feltekerni, ha éppen tök ellentétes érzésekkel viseltet a megjelent ifjú iránt, akkor elég csak kicsit tekerni az tartón, ugyanis minden mi történt közben, ha gyertya leég és eléri az eszköz felső peremét, a fiatalembernek el kellett hagynia a házat, mert véget ért az udvarlásra szánt idő. Eddig maradhattak ugyanis egyedül a szalonban a fiatalok. És a végén persze le nem maradhat a kötelező mondat: Of course, courting candles are available in our gift shop. Mert ugye természetesen az udvarló gyertyák megvásárolhatók az ajándékboltban. :)

És még pár kép a házról. Ha valakinek jó a szeme, akkor pár tárgyon sötétzöld szalagot vélhet felfedezni, ez jelzi, hogy azok a tárgyak tényleg a házhoz tartoztak anno. A többi is időben eredeti, de máshonnan kerültek ide. 

Középen azt a bordó leplet mozgatták egész este a rabszolgák távolsági eléréssel vacsora közben, hogy a legyek ne zavarják gazdáékat. 

Gazdagéknál lefelé illett megteríteni a családi ezüsttel, hogy látszódjon a begravírozott családi címer. Üzenet az én fordításomban: nekünk erre is telik...

Ananász az ágyon a vendégszobában... plusz zöld szalag a kiságyon rózsafából...

Éles szeműek megint csak észrevehetik, hogy van egy ananász az ágyon. Ennek is van egy háttérsztorija, hogy miért. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a 19. században nem volt éppen hiperűrsebesség a közlekedésre. Ezért, ha valaki látogatóba ment valakihez, akkor annak több hetes, vagy esetleg több hónapos ott tartózkodás lett a vége. Az egy dolog, hogy maga az utazás sem két fillérbe került, de ilyenkor az emberek mondjuk a teljes pereputty társaságában utaztak, na már most egy sok fős családot még pluszban ellátni több hónapig, na az sem két fillérbe került. Az ananász volt a jel. Ameddig a reggeli kávé mellé a szobalány egy egész ananászt hozott – egész alatt értem, hogy nem volt felvágva – addig a vendég szívesen volt látva és ellátva. Amint egy reggel az ananászból kivágtak egy szeletet, és úgy tették oda a tálcára, az volt az a nap, amikor a vendéget udvariasan távozásra szólították fel. És ezzel nem illett kekeckedni.

Családi fotóalbum a falon, nem mindenkiről készült fotó...

Amikor "Scarlett O'Hara" felmegy a lépcsőn...

A házon kívül máshol is sikerült alkalmazniuk a múltidézést. Az étterem mellet lévő kovácsműhelyben konkrétan a srác azzal foglalkozik, hogy műszakban gyártja a szegeket a turistáknak. Mi is megnéztük és kaptunk is mintát. És ez tényleg nem a sorozatgyártott szög, mert vasa válogatja, milyen nagyot csinál. Mindegyik egyedi :)

Természetesen a déli bátorságot és hazafiasságot képviselendő, nem lehetett kihagyni a sorból a tábornokot sem, aki szintén műszakban és állítom a nem kevés borravalóért tölti itt szerintem már nyugdíjas éveinek egy részét. 

Még benéztünk az ajándékboltba és elcsábultunk egy pekándiós sütire. Na ez is, mint minden amerikai édesség tömény cukor, amitől - elnézést a kifejezésért - lerohad a szájpadlásod. Ezért ketten ettünk meg egyet. 

Ezek után megint irány az út, hazafelé, az Interstate 10-esen nyugatnak. Long time no see :) nem angolosok kedvéért: régen nem láttunk :)