Karácsonyi kiruccanás - Grand Canyon

Mivel tavaly az volt a jelszó, hogy december kvázi közepén letesszük a tollat, beállítjuk a házonkívülit és meg sem nyitunk semmilyen céges levelezést egészen január 5-ig, ezért úgy gondoltam, hogy ez az időszak tökéletesen megfelel arra, hogy kicsit távolabbra induljak. Vica rendelkezésre állt, idő volt, nem éppen 30 fok, de a kocsiban elviselhető, útitárs akadt, az egyik német gyakornok szintén itt volt karácsonykor, és mivel ő nem volt ilyen szerencsés, hogy december 18-ával elköszönt azzal, hogy búék, hanem csak 1 napot kapott szabadnapnak, ami a december 26. volt. Ezért pontosan 24-28-ig tartó 5 napra terveztem meg a kis kiruccanást. (mert Mexikóban december a 24. és 25. nemzeti ünnep, 26-án bizony dolgozóba kell menni – a szerk.)

Az útiterv: Grand Canyon – Las Vegas – Hoover gát. És nem csak terv lett belőle, hanem meg is valósult :)

Day 1

Szóval az az ominózus 24-e. Amikor mindenki karácsonyi vacsorát csinál, nézi a Reszkessetek betörőket a tévében és eszi a habcsókot, na akkor Endi fogja magát és beül másodmagával a kocsiba és a tél kellős közepén nekivág egy laza 10 órás útnak a Grand Canyon-ig. Mert az úgy adja.

Persze napszemüveg kötelező, mert a vezetéshez nem árt. Úgy is volt tervezve, hogy kényelmesen kisebb – tankolás –, nagyobb – evés – megállókkal eljutunk a szállásunkig. Mivel télen itt is korábban sötétedik, aznapra egy jóféle vacsorán kívül nem is terveztünk mást. Cserébe viszont láttunk havat, mert az mégiscsak elég hegyes vidék, mondhatnánk kanyonos. Amikor karácsony reggelén pedig kikeltem a jó meleg ágyból és elhúztam a függönyt, csak picit vágott fejen a felismerés, hogy itt bizony nem keveset esett az éjjel. Konkrétan így nézett ki a parkoló.

Na ebbe a hidegbe kimenni nem volt kellemes, de ugye a cél szentesíti az eszközt. A cél márpedig a Grand Canyon megnézése volt, nem pedig betúrázása. Ezért jól felöltöztünk, Sebastian-nak kellett az ajándékboltban beszereznie néhány kiegészítőt, mint sapka és kesztyű, mert különben a csontig érő hideg könnyebben hatolt volna csontig. A megnézéshez főleg a park által üzemeltetett buszjáratokat használtuk különböző színekben, mert napközben minden negyed órában jártak – őszintén odafagytunk volna a kilátók korlátjaihoz, ha ezek az időközök nagyobbak lettek volna. Felülsz, mész picit, leszállsz, képeket csinálsz, jön a következő busz és mész a következő kilátóhoz, ez volt aznapra a program. Legalábbis a délelőtti részére.

Képes beszámoló következik.

Az útitárs

Így ezeket végignézve, én mindig ugyanúgy állok, csak a kanyon változik mögöttem :)

Azután délután megcsináltunk egy ilyen ingyenes sétát, ahol jó sok érdekes mendemondát regéltek el a kanyon történetéről, az ott dolgozó emberekről és pl. egy szállodáról, amit a kanyon szélére építették és miért is van az, hogy a szálloda 40+ szobája közül csak 3 épült olyan irányban, hogy az ablakból lehessen látni a kanyont?

Rendkívül egyszerű, azt a 3 szobát ezért hatványozottan magasabb áron lehetett kiadni. Továbbá a tulajnak az volt a célja, hogy a nézőközönség ne belülről csodálja a természeti értékeket, hanem menjen ki, sétáljon, ereszkedjen le a kanyonba ésatöbbi.

Kocsikázásunk alkalmával némi akadályba ütköztünk az úton. A helyi kontingens úgy döntött, hogy nem zebrán megy át az úttesten :)

Ők pedig a turistáknak szánt málhás állatok, ők viszik le a kalandra vágyók cuccait a kanyonba. 

Amikor besötétedett, akkor döntöttünk úgy, hogy most már ideje elhagynunk a területet, mert aznap estére költséghatékonysági okokból már nem a parkban éjszakáztunk, hanem a parkon kívül, egy Williams nevű kisvárosban. Annyira, de annyira filmbeillő helyzet volt, karácsonyeste, minden tele hóval. Mi meg egy motelben ettük a vacsoránkat, amit a helyi egyetlen karácsonykor nyitva tartó gyorsétterméből szereztünk be. Remélem, ez volt az első és utolsó ilyen eset az életemben.

Aznap este még kitaláltuk, hogy milyen show-t fogunk megnézni Las Vegas-ban, és megvettük rá a jegyeket.