Felelsz vagy mersz? - Truth or Consequences

Nem angolosok kedvéért ez annyit tesz, hogy igazság vagy következmények. Valami rémlik ilyen játékról, hogy felelsz vagy mersz. Nekem ez jutott először eszembe róla. Viszont ahogy kiderült a mellettünk lévő New Mexico államban van egy ilyen városka, ami ezt a nevet kapta. 

 

Utána olvasva a neten kiderült, hogy ennek háttérsztorija is van, melyik város akarná önszántából ezt a nevet felvenni. Magyarul is hülyén hangzik: Igazság vagy következményekből vagyok, te hova valósi vagy? Ezért a helyiek TorC – kiejtve „tíorszí”-nek – hívják. Hosszú is, hülyén is hangzik. Na de a lényeg, valamikor az 50-es évek környékén volt egy rádióműsor. Amiben kitalálták, hogy milyen ötletes lenne, ha feldobnák a labdát, hogy van-e egy olyan elvetemedett város, aki ezt szeretné nevének. Mert akkor 50 évig minden évben valamilyen nagyszabású rádióműsort abból a városból fognak sugározni, ami abban a korban, amikor még inkább rádiót hallgattak az emberek, mint tévét néztek, elég kecsegtető lehetett. 

Hát ez a kisváros vette fel a kesztyűt és így kapták ez a rendkívül frappáns nevet. És tényleg kisváros, már a képekből is látszott, hogy ez az az amerikai kisváros, ahol egymást mindenki névről ismeri, köszönnek, tudják, ki kivel kavar, ki kit visz a bálba és aztán kit vesz feleségül.

De amiről inkább híresek, azok a vizeik. Mégpedig a jóféle termál- és gyógyvizeik, amiket a környéken lehet találni és erre elég sokan alapoztak is némi vállalkozást. Kis házias hotelek, fürdők vannak a városkában. Magamtól tuti, hogy nem jöttem volna erre, Federica vetette fel, hogy mi lenne, ha elmennénk egy kicsit áztatni magunkat. Mert megérdemeljük, és tényleg. 

Találtunk is egy tündéri hotelt, a Rio Grande partján, annyira a partján, hogy nyári időben még a folyóban is megmártózhatsz, ha kinézel a medencéből, lent látod a halakat, akik szintén wellness-elni jöttek, mert a meleg vizet ugye utána kivezetik a folyóba. Meseszerű, ráadásul gyönyörű napos időnk volt, barnultunk a vízben. Voltak különböző hőfokú medencék, szauna, hidegzuhany, relaxáló zene csak úgy halkan. A medencék környékén suttogás volt előírva, hogy ne zavarjuk meg a pihenést. 

Persze nem is mi lennénk, ha nem fogtunk volna ki egy nagyhangú csajt, aki szerint a suttogás egyet jelent a normális beszédhanggal. A csajt úgy kell elképzelni, hogy hát galambtípusú a lelkem, mondhatjuk, hogy kövér. Na de Amerikában ki nem az? Fekete alapon pink pöttyös egyrészes fürdőruha, nagy fekete pink műkörmök, és persze fekete pink haj. És mivel az amerikaiak imádnak társalogni, ő is elkezdett velünk beszélgetni, persze szerinte suttogva, hogy akkor mi hova is vagyunk valósiak. És amikor visszakérdeztünk udvariasan – mi tényleg suttogva – hogy ő pedig itteni? Jött a harsány válasz, úristen, isten ments, dehogy is. A férje itt kapott munkát, mert határőr, ő Chicago-i, ahol annyi mindent lehet csinálni. Ezt annyiszor sikerült megismételnie, hogy tudjuk, hogy rengeteg mindent lehet Chicago-ban csinálni, de valahogyan egy szem többemeletes Marilyn Monroe szobornál megállt a lista. Pedig legalább 5 percig beszélt erről a témáról. 

Hálistennek, nem bent lakó vendég volt, hanem csak mártózott egyet egy szombat kora délután, amikor nem volt sok dolga. Aztán ment is haza. Azért kicsit necces lett volna egész nap kerülgetni, mert pont azért volt bájos ez a hely, mert ha az összes szoba tele is van, az sem jelent sok embert. 

Estefelé elmentünk egy helyi étterembe vacsorázni. Kivételesen nem burger-re vágytunk, ezért egy ázsiai étterem mellett döntöttünk, na az odajutás érdekesre sikeredett. Mert ahogy Federica vezetett, sikeresen belementünk egy egyirányú utcába, csak az az egy irány nem a jó irány volt. De egyébként én sem láttam normálisan kitáblázva. Akkor vettük észre, hogy nem az igazi a dolog, amikor velünk szembe jött az autó. Gyorsan lehúzódás és visszafordulás. A legközelebbi parkolónál megállás. Tök jó fejek voltak egyébként, mert utána arra jöttek, megálltak, megkérdezték, hogy minden oké-e. Mondtuk, semmi gond, csak az ijedtség. Erre fogták magukat, felajánlották, hogy elvezetnek az étteremhez, hogy biztosan odaérjünk. Hát igen, annyira kicsi ez a város, hogy felismerik az idegent, és a beolvadásban a California-i rendszámtábla sem segít. 

Vacsora után én még fogtam magam és egészen este 10-ig néztem a csillagokat a medencéből, hallgattam a vizet és az este hangjait. Tényleg nagyon pihentető volt. Esti fürdés után még picit tévéztünk, de nem kellett sok hozzá, hogy aludjunk egy jót. 

Mivel a szabályzat szerint reggel 11-ig el kell hagyni a szobát, de reggel 8 óta nyitva vannak a medencék, kettőt lehet találni, hogy voltam 8:05-kor. Bezony, a medencében. És a legjobb még csak most következik. Amikor ülsz a reggeli napsütésben, és a személyzet megkérdezi tőled, hogy kérsz-e kávét, teát, vagy esetleg forró csokit, amit ilyen zárt műanyag kávéspohárban adnak neked oda, mint a szobához tartozó szolgáltatást, na az azért nem kicsit adja. Voltam olyan pofátlan és kértem repetát is. :)

Hazafelé még útba ejtettük az Elephant Butte Nemzeti Parkot. Ez hogyismondjam, nem feltétlenül kellett volna, hogy szerepeljen. Kb. fél órát töltöttünk ott, szép a víz, de semmi extra. Talán, ha foglaltunk volna előre csónakbérlést, vagy valami kajakosdit, akkor nagyon élvezetes, de amúgy semmi extra.