Ügyintézés a nagy vízen túl... part 1

Úgy érzem, ez is megér egy külön szösszenetet, mert tényleg fényévekre van az otthonitól, akár a mexikói akár az amerikai megoldásról van szó, persze nem mindegy milyen irányba…

Kezdjük, mondjuk az amerikaival...

Elmesélném, hogy milyen volt telefont venni. Mert ugye megérkezésemkor tapasztaltam, hogy egyik kicsi oldszkúl, „van rajta normális gomb” készülékem sem működik az Egyesült Államok felségterületén, hogy amerikásan fogalmazzam meg, on American soil. Plusz miután eldöntöttem magamban, hogy nem fog kelleni a Chevy, cserébe viszont kelleni fog egy GPS, ami ugye egyszeri befektetés, ergo lesüllyedtem arra a szintre, hogy vettem egy okostelefont, csak az út odáig volt meglehetősen hosszú. J Rendes ember lettem.(Radnai, 2014) – mert Rita közölte, amikor megismerte Zolit, hogy ez olyan rendes gyereknek tűnik, akinek van okostelefonja – mentünk koncertre és nem voltak meg a kinyomtatott jegyek, Rita javasolta tehát, hogy mutassuk meg okostelón… Zoli sem az okostelefonos fajta… Zárójel bezárva.

Mert ugye szeretek szépen utánanézni a dolgoknak, lévén a nehezen megkeresett fizetésem egy jelentős része fog elmenni egy ilyen kütyüre, akkor az legyen olyan is, amilyet mindenhol lehet használni. Mert ugye az otthoni GSM hálózat nem éppen kompatibilis az itteni CDMA-val – halljátok, milyen profi lettem?

Első utam a Best Buy-ba vezetett - ez amolyan helyi elektronikai üzletlánc -, Alicia Sanchez kíséretében, mert mégiscsak egy helyit is meg akartam kérdezni telefonügyben, hátha többet tud. Őt „utalták” ki mellém, hogy segítsen az El Paso-i beilleszkedésben, elmentünk bankszámlát intézni, meg körbevezetett a házam környékén, mi merre van, meg adott egy nagy szeretetcsomagot egy csomó papírral, kár a sok erdőért. 

Na de vissza a telefonhoz, bementünk az okoskatelefon részlegre, ott megkérdeztem Eladó 1-et, hogy akkor melyik lenne célszerű, mert ez és ez a helyzet. Közölte, hogy akkor ezt a Verizon-os Samsung Galaxy S3-at ajánlaná. Direkt rákérdeztem, biztos, ami sicher, hogy működik-e Európában? Plusz, ha belerakom az én otthoni tök más SIM kártyámat, akkor is menni fog? Persze hogy menni fog. Ez bíztatónak hangzott, de azért nem ugrottam be elsőre, mert nem két fillér az a telefon. Erre Endike fogja magát és megkérdezi házi szakértőjét szkájpon. Csabi kiokított, nem egyszer sikerült órás szeánszokat szkájpolni az üggyel kapcsolatban, mert ő mégiscsak ilyenekkel foglalkozik. 

Az első ilyen szeánsz után megegyeztünk, hogy akkor ez jónak tűnik, mert van rajta GPS, műkszik a bolygón elméletben mindenhol. A bibi csak annyi volt, hogy verizon-os kártyával kellett volna megvenni, mert előfizetésről ugye nem is gondolkodtam, hat hónapra minek két éves hűségnyilatkozat? Ezt Csabinak elmondtam. Jött a válasz, megvehetem. Hazafelé akkor kellett nekem a biztosíték, hogy Csabi el tudja-e otthon intézni, hogy ki legyen ez itthon üttetve. Azt mondta, hogy van már bejáratott elvtárs a Keletinél, aki ezt megcsinálja, mert a kártyafüggetlen verzió potom 140 dolcsival lett volna drágább az amúgy sem olcsó eredeti telefonhoz képest. Én meg sváb vagyok, na.

Ekkor még egy nyitott dolog volt, felírt nekem pár sávot, meg én inkább úgy mondanám koordinátát, hogy ezt toljam az Eladó x orra alá, hogy mielőtt megveszem, valaki mondja rá az áment, hogy ezeket tényleg tudja, mert a többit a Csabi meghekkeli. Akkor jött a második út, Eladó 2-vel, aki átirányított a Samsung Expert Eladó 3-hoz, aki javára legyen mondva megpróbált választ találni a kérdésemre, de többet ő sem tudott, mint hogy először az okoskatelefonjával, majd a céges tabletjével, végül pedig, mert szakadozott a net a rendes laptopjával, amiben lan kábel volt, keresett rá az adott telefon specifikációjára. Mondanom sem kell, harmadikkal sikerült behozni az oldalt, ami sajnos nem vitt tovább engem, mert odaírta a papírról azt, hogy 2G meg 3G, de a sávokat nem… Ami meg engem nem győz meg egyértelműen, szóval mentem egy harmadik kört. Csabi szkájp, nála vagy éjfél volt, mire ő meghekkelte a netet és megnézte azt a típust, amit szándékoztunk vásárolni – én és a másik énem, akkor már nem voltunk vicces kedvünkben…

És még milyen jó, hogy megtette, ugyanis a kicsit részletesebb weboldalon, amit talált, az is le volt írva, hogy bizony ez az Európában használatos sávokat nem kultiválja. Még jó, hogy biztosra mentünk. A fenti Eladó x-ek egyébként x+1 különböző véleménnyel voltak ugyanarról a telefonról, csak úgy infóként.

És akkor jött Csabinak az isteni szikra. Miért nem megyek be egy T-Mobile-ba, mert az alapjáraton európai cég, még ha Ámerikában van is, tuti, hogy lesz olyan készülékük, ami mindkét kontinensen fogja a jelet. Ekkor szépen netre fel, kártyás telefonokra T-Mobile-nál rákeresni, kb. egy oldalnyi volt belőle, könnyen átláthatóan feltüntetve. Kettőre mondtam azt, hogy ez megfelelne, Csabival tovább folytattuk a szkájp konferenciát, tehát mindenről tudott elsőre – mondjuk az is külön sztori, hogy hogyan sikerült gép elé ráncigálnom, ugyanis hiába mutatott zöldet a neve a mellett a jelzés, hogy onlájn van, nem vette fel. Ergo Endike fogja magát a fészbúkon fent leledző illetékeseket megkérte, hogy esetleg nem tudnának-e egy telefont megejteni, hogy a Herr Sipos felmotiválja magát szkájpra, de meg tudnának J Ezúton is köszönöm Herr Hávelnek és Herr Kovácsnak a közreműködést. Meg persze a Rámának.

Ezt a kettőt Csabi megnézte, plusz talált egy oldalt, ahol ugyanezek a készülékek refurbished változatban vannak meg, ami annyit tesz, hogy egyszer már kibontották őket, de nem voltak használva, újra lettek csomagolva, de emiatt újonnan nem lehet őket eladni, vagy kiállított darabok ésatöbbi. Emiatt olcsóbbak is, mint tök újan, holott ezek is újak. Na de az nem fért a fejünkbe, hogy hogyan lehet a refurbished verzió 200 dolcsi, amikor az újonnan oldalon ugyanaz a fajta 140 dollárért volt eladó. Plusz volt még egy fajta, szintén hasonló árkategóriában, mint a verizon-os, 250 USD körül. Ez a kettő volt opció, ekkor pedig elővettem google elvtársat, és megnéztem, hol van a legközelebbi T-Mobile üzlet. 3 perc kocsival, remek, akkor induljunk.

Leparkol, kocsi becsuk, besasszéz a boltba a kellemes hőségből ugye szépen a légkondis hidegbe, ami megcsap. És még valami más is, mert egy kb. 40 nm-nyi helyen, álldogált a pultoknál x eladó, ahol x kb. 8 és 10 között volt, és egyszerre kórusban mondták, hogy: Welcome at T-Mobile, Hello Ma’am, good afternoon Ma’am, Welcome Ma’am és most hirtelenjében ennyi jutott eszembe. Ja és a frázis, hogy I’ll be right there with you, hogy azonnal ott leszek önnél, és mitadisten, tényleg jött, meghallgatta, hogy mire van szükségem, és átirányított egy eladóhoz, aki direkt ilyen kártyás telefonokkal foglalkozik. Mindezt megérkezésem után 2 percen belül. Ő lehetett a host, aki leosztja a feladatokat. És amikor az ember azt gondolná, hogy ez kivételes eset, a fenéket, aki jött be utánam, az is megkapta ezt a kórust. Ahogy kinéz, ez is a policy része. Mindenesetre ez az otthoni húzzon egy számot és majd esetleg valamikor, ha sorra kerül, foglalkozunk magával hozzáállás tökéletes ellentéte. Itt tényleg Kunde ist König az alapszabály.

Elmondtam Kyle-nak - mert így hívták az eladót, fel volt címkézve az egyenpólója - , hogy mire van szükségem, derék módon meghallgatta, elmondtam az árakat is, hogy hogyan láttam a neten, és hogy ez miért van. Utánanézett, ami nagyon bejött nekem, hogy nem akart rám sózni egy modernebbet, hanem kihozta azt, amit kértem. És még azt is közölte, hogy ez nem 140 dolcsi lesz, hanem maga a telefon csak 99, mert ma  Szóval tiszta haszon, ezt otthon is lehet használni, majd kártyát kell benne cserélni, mert ez már micro sim-es, meg otthon is lesz egy utam a T-Mobile-ba, de a lényeg a lényeg, lett telefonom. Kaptam hozzá kártyát, meg csomagot, amivel lehet használni a GPS-t korlátlanul, egy amolyan korlátlan kártyás megoldást választottam, nehogy az út kellős közepén fogyjon le az egyenleg, én meg ott állok minden nélkül a préri közepén. Otthon ezt meg majd felülvizsgáljuk.

Szóval ezzel a a huszáros vágással én is belecsöppentem az okostelefonosok egyre nagyobb világába, vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy elhagytam a gombos telefonosok közösségét. Egy korszak véget ért... de egy spanyol nyelvtanuló applikáció már rajta van, ne csak GPS-re lehessen használni...

A víz és El Paso by night

Úgy érzem, ennek a témának egy külön részt szentelek ezen az oldalon, mert habár a sivatag közepén vagyok, vagy éppen pont ezért, szerves részét képezi a víz az emberek életének, pláne itt az USA-ban. Ha már amúgy is a nagy vízen túlra keveredtem.

Érdekes módon fogom megközelíteni a témát, mert a vizet én is imádom, főleg úszni benne és egy nagy pohár hideg víznél nincsen jobb az itteni hőségben, azért amikor megérkeztem, ért egy kis meglepetés.

Lepakoltam a lakásban, ugye rá egy pillanatra már mentünk is sörözni a Renihez, ergo csak másnap reggel sikerült jobban szemrevételezni a lakóegységet, és ami a témához kapcsolódik, kinyitni a csapot. Mivel tökéletesen felszerelt lakást kaptam, elővettem a nagy vizespoharat a szekrényből – mert ugye Ámerikában minden nagy -, megtöltöttem egy pohár csapvízzel és jól meghúztam, mint reggeli indító. Na ez volt a hiba, nem is kicsi.

Ugyanis első ízlelésre, nem igazán fedte a tényminőség azt a fajta elképzelt ivóvízminőséget, amit magamban leképeztem. Adva némi esélyt a dolognak, jól kiengedtem a csapot, hátha régen laktak előttem itt és nem használták és azért ilyen fura ízű, de másodjára sem sikerült megugrani a lécet. És én tudom, hogy a finom csornai vízhez vagyok szokva, még a pesti víz minősége sem tudta megütni azt a szintet, amit a hazai hoz, de ez mínuszban van. Olyan az íze, mint amibe beleöntöttek volna némi színtelen vegyszert, hogy a gyanútlan fogyasztó csak igya és igya, majd egyszer csak közlik vele, hogy rákos. És nem vagyok egy hipochonder fajta, de estére megfájdult tőle a fejem. Az azért meg nálam már nagy szó. Ergo mivel a lakáshoz járó szeretetcsomagban meg volt adva, hogy kihez kell fordulni – telefonom még mindig nincs státuszban -, ezért ad 1 megírtam az illetékesnek a mélt, ad 2 elnéztem a Clubhouse környékére, hogy nincs-e ott valamilyen kószáló személyzet, akitől az ilyesmit meg lehetne kérdezni. Volt. Ja és hab a tortán, hogy amikor jöttem hazafelé, akkor egy ilyen jelzés jött velem szembe, és akármilyen vak vagyok kontaktlencsében, azért ezt sikerült észrevenni és a megfelelőképpen értelmezni. 

Na most a jobb oldaliról nekem az az eszmefuttatásom lenne, hogy a csapvíz nem iható, mert otthon ezt így jelölik, nem hiába akartam ezért biztosra menni. Az e-mailes kapcsolatom visszajelzett, hogy hát igen, El Paso-ban néha fura lehet a víz íze – amit így fogalmazott meg írásban: may taste a little funny – na most ezt én nem viccesnek nevezném…, de írta is, hogy ez az élvezeti értékét nem befolyásolja, mert ugye számomra nincsen élvezeti értéke.

Megdiskurálva Renivel a dolgot arra jutottam, hogy kénytelen vagyok a csapból ivást felfüggeszteni az itteni időszakra, akármennyire is szeretnék üveget spórolni. Ugyanis Reniék sem tartják fogyasztásra alkalmasnak a nedűt, holott az e-mailes kapcsolatom szépen megnézette a csapot, és azt találták, hogy minden tökéletesen rendben van. Ehelyett amolyan 2,5 USD-ért, ami ha a magasabb árfolyamon számolom, akkor olyan 600 HUF-ért veszek 24 fél literes üveg ásványvizet, ami barátok közt is 12 liter és azt fogyasztom, mert nem szeretnék fél évig fejfájós lenni. Amint ezt eldöntöttem és elkezdtem alkalmazni, fejfájás adios J

Bent a cégnél az amerikai filmekben szokásos ballonos víz a divat, illetve a még modernebb megvalósítás a vízautomata, utoljára hasonlót a VW-nél láttam. De ez csinál jeget is, ha úgy szeretnéd. Még jó, hogy nem kérdezi meg, hogy hány fokosan szeretnéd.

Természetesen a fürdésre, fogmosásra és mosásra történő alkalmazást semmi sem gátolja J

A másik lényeges téma a víz kérdésében a medence. Bár itt vagyunk a sivatag közepén, a jelenlegi enyhe időszakban is vagy 30 fok fölött van a napi átlagos középhőmérséklet, és mivel tudjuk, hogy az amerikaiak tudnak élni, minden ilyen üdülőparadicsomhoz adnak egy medencét J Háttérképnek is ez van beállítva, mert egyszerűen nem lehet betelni vele. A szélén van még egy kis jakuzzi is, amit tovább lehet használni, volt már rá példa, hogy az egész napos ügyintézés után fogtam a kis könyvemet, beültem a meleg vízbe és olvasgattam, amíg bírta a szemem. Azért egy ilyet otthonra is el tudnék képzelni… 

Az viszont picit hiányzik, hogy az uszoda a közelben, na az csak hétfőtől péntekig van nyitva, konkrétan kiírták, hogy nem támogatják a merülést, értsd szerintem tuti kitérnének a hitükből, amikor egy levegővel vígan átúsznám azt a 30 méter hosszúnak nem mondható medencét. Aztán még kitalálják, hogy főpróbán menne a Baywatch. Azt hiszem, a normális medencében történő kinti úszásról itt le kell, hogy mondjak, mert a lakáshoz tartozó inkább pancsolásra elég, arra viszont kifejezetten kellemes, de az én tempómban öt karcsapással végzek egy hosszal… úgy érzem, hazatértemkor kell némi úszásedzés, hogy visszakeveredjek a régi formámba J

Bónuszként néhány extra kép a környékről: El Paso by night:

A kocsikkal nem lehet betelni :)

Nem megmondtam? :)

Nyugágyak, hogy biztos legyen a pihenés...

Poll by night, azért egy jófajta pool party-t el tudnék itt képzelni...

Ugyanis a hely adott hozzá...

Meg a strandröplabda pálya is :)

Endi tankol

Na ez egy külön sztorit megér, mert ha kívülről láttam volna magamat, akkor én is elgondolkoztam volna róla, hogy mesterséges intelligenciára utal-e a barna hajam…

Az első ilyen megoldás akkor volt, amikor a Versa-t kellett tankolni vinni, hogy ugye kapjak helyette egy navis, mint utóbb kiderült Chevy-t. Szépen le is hajtottam annál a megállónál, ahol ki volt írva, hogy gas – jelzem, itt kb. minden lehajtónál ki van írva. És Endike beáll tankolni. Az ám, csak előtte nem ártott volna megnézni, melyik oldalon van a nyitó – huh, micsoda szakszavakat használok - , ahol befolyatjuk a benzint. Mákom volt, pont azon a helyen álltam meg, amelyik a közelebb volt a csőhöz.

Na és itt jön az érdekes része, én ugyanis a Bendegúzhoz és elődeihez vagyok szokva, így hívjuk otthon a kicsi kocsinkat, és hát az nem hiperszuper, na, meg nem is mai kakas. De amíg megy és nem hagy ott az út közepén, addig marad. (mellesleg hagyott már ott az út közepén…, de nem én vagyok a döntéshozó ebben a kérdésben) 

Na, de ez a versa kicsit más kategória, értsd 2014-es, vagyis a kulcson központi zár van, villog, ha bezárják, egy gombnyomással ki lehet nyitni a csomagtartót, meg ilyen és ehhez hasonló extrák. A lényeg a lényeg, nem volt olyan kis pöcök a tanksapkánál, amivel ki lehetett volna nyitni a fedelét. Mert én ugye ahhoz vagyok szokva, az ilyen kis manuális megoldáshoz. Míg körülnéztem, nyomkodtam, hogy hátha kicsit be kell nyomni és kipattan, de hát semmi nem történt. Akkor Endi nagy levegőt vesz. Nézzük meg a kormány körül, alatt, mellett. Hát körülbelül harmadik jól megnézésre – igen, rajtam volt a kontaktlencsém – megtaláltam azt a pici gombot, amin egy benzinkút képe volt, tudjátok, amivel otthon is jelzik, ha az van a közelben. Ami kb. így néz ki, mint fent. Csak fekete fehérben.

Na azt megnyomtam, és láss csodát, szezám tárulj… Legalább ezt sem kell többet keresgélni. Akkor ugye még fogalmam sem volt róla, hogy ez hosszú távú együttműködés lesz J Akkor a következő akadály a benzinautomata volt. Ezt én hívom így, még anno 2007-ben láttam, hogy amerikai barátaink hogyan tankolnak ilyennel. Gyorsan bedugják és kihúzzák a kártyájukat, bepötyögnek rajta valamit, tankolnak, enter és vége. Legalábbis az anyósülésről ennyi jött le. Nagy naivan nekiállok, bedugom a kártyát, gyorsan kihúzom, hogy le tudja olvasni – ja mert minden leolvasó máshogy kéri a kártyát, fentről lefelé, mágnescsíkkal felfelé, jobbról balra, csak hogy egyszerű legyen. Erre kér egy 5 számjegyű ZIP kódot. Na, ezzel kezdődtek a bajok. Ugyanis, akármennyire is menő az én American Express kártyám, csak a nevével van baj, ugyanis ha szigorúan vesszük, nem amerikai, ugyanis a magyar királyi ótépé bocsájtotta ki, amivel ugye az a problematika, hogy magyar. Ergo nem tud hozzácsatolni egy amerikai ZIP kódot, ami az itteni irányítószámnak felel meg. Zárójel – itt városon belül is változnak az irányítószámok, akkorák a távolságok, pl. én a 79912 környékén lakom, de ha El Paso-ban kell dolgozni, mert nincs vízuma az embernek, akkor a 79936-os körzetbe kocsikázok át munkába. Zárójel bezárva.

Tehát nem fogadta el a kártyámat, ha meg már ott vagyok, hogy ezt lehet itt használni, akkor miért is ne. Kedvesen utasított a gép, hogy fáradjak a kasszához. Onnan a géppel már nem tudtam mit kezdeni, szóval átálltam egy másik automatához, bementem a kasszához és előadtam történetemet az ott álló úriembernek. De akkor mondjak egy összeget, amit le szeretnék majd tankolni. De mondom, nem tudom, hogy mennyi az annyi, mert – akkor még – halvány lila segédfogalmam sem volt arról, hogy mekkora ennek a drágának a tankja, meg hogy mennyi kell, hogy megint tele legyen. Pláne az egészet gallonban számolva. Mondta, hogy jó, akkor hagyjam itt a kártyát, meg valami igazolványt, tankoljak meg és jöjjek vissza fizetni. Na mondom, csak nem fogja elkeverni, míg kint ügyetlenkedek a csővel, mert akkor nem leszek jó kedvemben. Miután sikeresen kipattintottam a tanksapkát, lecsavartam a fedőt, megtankoltam – direkt rákérdeztem Alfredo-tól, hogy mit eszik a drága – rendes olmózatlant, ja ezt aláhúzza a Word, ólommenteset, ami itt a 86-osnak felel meg. Gallonja kb. 3,19 és 3,45 USD között mozog, infó jelleggel egy gallon kb. 3,78 liter. Hallom, mindenki agytekervényeinek lázas kalkulálását, igen olcsóbb a benzin, nem kicsit. De ez egy olyan államban, ami két dologról volt számomra híres, mielőtt idejöttem, a Dallasról, mint sorozat és ennélfogva az olajkitermelésrő, nem is csoda. Most már másról is az, de ez megint egy külön sztori.

Visszatérve a benzinárakra, van, hogy látsz az út két oldalán két különböző társasághoz tartozó benzinkutat és teljesen más az ár. Na jó, nem sokkal, de a 3,19 és a 3,25 között is azért van különbség, főleg, ha teletankolod a járgányt.

A lényeg a lényeg, hogy megtankoltam, visszamentem a kártyáimért, és kiperkáltam a benzinrevalót jóféle magyar American Express-szel. Ez aztán az oximoron. Mentem vissza kocsit cserélni, ekkor volt az, hogy nincsen még készen. De a következő tankolás már könnyebben ment, főleg, mert amikor ezt a Versa-t leadtam, Alfredo közölte velem, hogy a kellemetlenség miatt ne törődjek a tank állapotával, akár üres tankkal is visszahozhatom, ezért kedd este mitadisten ráérős időmben kocsikáztam kicsit. „Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be” (Pál, 2014) stílusban. Tudom, hogy Belga szám, de én először a Zolitól hallottam, így őt hivatkozom le J. Már csak Kowalsky meg a Vega: Aszfalt és fehér csík c. száma hiányzott a boldogságomhoz, de legközelebbre az is meglesz J. Naplemente, hangosan szól a country a rádióból, azért annak volt egy hangulata.

Másnap reggel persze megkaptam az új Chevy-t, de arról döntöttem úgy, hogy nem ártana lecserélni, ha nem akarom a gatyámat is ráfizetni a benzinre. De ugye már akkor is fogyasztottam belőle, lévén elmentem vele dolgozni. Ott is tankolás volt, de ott a hagyományon, mondhatni oldszkúl stílusban, kis pöcök ki, tanksapka le és bele a benzint. Itt annyira nem kellett keresgélni J. Itt már sajnos nem volt meg az előjogom, hogy annyit fogyasszak belőle, amennyit pici szívem szeretne.

A legfrissebb tankolási élményem pedig a következő, lassan megint kifogy a benzin, ami ugye törvényszerű, ha használja az ember a kocsit, találok egy kutat, ahol 3,19 az ár, beállok – már tudom, hogy melyik oldalra J - lényegtelen, hogy amikor ténylegesen tankolni kell, előre kell járnom, mert rosszul mértem fel a távolságot a tanksapka és a vezeték hossza között, de ilyen apróra nem adunk. Előttem a sorban áll egy fazon, vesz egy karton coke zérót, a kasszás közli vele, hogy nem akarja inkább a nagyobbat venni, az 5,50 helyett 6,49 és valamennyivel több van benne. Itt azért megszólalt a vészcsengő, hogy jó lesz vele vigyázni. Állok a sorban, hogy odaadjam a két kártyát – amex és az igazolvány – az emberkének, amikor közli, hogy akkor mennyit szeretnék tölteni, mondom, dunsztom sincs, tele, de nem tudok összeget mondani. Akkor már kicsit keresgéltem a neten, kiderült, hogy a drága tankja, 10,8 gallonos, az alján lötyögött valami a mérő szerint, ezért másodszorra bemondtam neki 30 dolcsit. Megnéz, kinéz a kocsira – munkából jöttem, relatíve csiniben voltam – let’s make it 40!. Azaz legyen inkább 40, mondom let’s make it 30, kelletlenül, de bepötyögte a számot, lehúztam a kártyát és kész. Hiába, nem mindenkire hat a szerintem állítása szerint Don Juan sármja… Végül 30 dolcsi lett az egészből, amivel jól kalkulálva sikeresen teletöltöttem a tankot J. 

A végére pedig néhány szerintem igencsak hasznos jelzés az utakról, amiket otthon is el tudnék képzelni elrettentésül.

Ha építkeznek valahol, ez a roppant ötletes tábla van kint. Angolul annyit tesz, ha szó szerint fordítjuk, hogy hagyjál már békén minket, de találó, mert a break féket is jelent egyszerre. Meggyőző, frappáns és értelmes J

A másik kettő pedig a „ne igyál, ha vezetsz” elvet szeretné kicsit nyomatékosítani, szerintem sikerrel. A lenti jött velem először szembe fényes nappal, amikor még Milad mellett ültem a taxiban. Nem mintha inni akartam volna, ha vezetek, de ezután sem fog megfordulni a fejemben. Nemes egyszerűséggel: Szórakozni mész ma este? Mi is. Igyál. Vezess. Menj a sittre. Kb. így lehetne lefordítani. Ebből az utolsó 3 mondat gyakran látható más kontextusban is, más reklámban, vagyis inkább azt mondanám, hogy társadalmi célú hirdetésben.

A közlekedésről…

Na most jön az eltévedős rész J

Amikor az amerikai filmekben mutatják a tök üres utakat, és amolyan westernesen fújja a szél a homokot és egyéb dolgokat, na az nem csak a film kedvéért van. Városon belül, sőt megkockáztatom, ha olyan utcában laksz, utcán belül sem tudsz semmit sem csinálni, ha nincsen egy kocsid az USA-ban. Ugyanis akkorák a távolságok, hogy nem mondhatod, hogy felpattansz a biciklire és ott vagy, az akkor egy jó pár órás túra lenne… Mondjuk Hatvanban volt már rá példa, hogy a logisztikai osztályvezető reggel azt a potom 60 kilométert biciklivel abszolválta, mert miért ne?

Itt szerintem még Herr Helmecke is kétszer meggondolná a dolgot, hacsak nem akar kiszáradástól az út szélén ott ragadni a semmi közepén.

De mivel a Bosch törődik az alkalmazottaival, ezért sikeresen értesítettek, hogy én is kapok a hátsó felem alá egy kocsit arra az időtartamra, amíg kint leszek. Tiszta haszon a fentiek tekintetében, viszont apró hátrány, hogy egy ideje már nincsen vezetői rutinom, mert akármennyire is szidjuk a BKV-t, azért még mindenhova elvitt. Ezért nem is voltam rákényszerítve. De itt ugye ezt nem lehet megjátszani.

Megérkezésem utáni első napon ezért elmentem és beszereztem a megadott címek alapján a kocsimat. Bár ilyen egyszerű lett volna, ahogy leírtam, de az nem én lennék J.

Ez egy napfényes – El Paso-ban milyen más ;) – szombat reggel volt, ugyanis a gépem olyan későn szállt le, hogy már pénteken esélytelen lett volna átvenni a kocsit, mert a Hertz nem volt nyitva. Ezért aztán nagy mellénnyel mentem a Clubhouse irányába, gondolom ott tuti találok egy embert, aki lesz olyan drága és hív nekem egy taxit, mert ugye Endike egyik telefonja sem működik az Egyesült Államokban. Olyan 9 óra magasságában volt ez, hát pechemre, nem pont 10-kor nyit? Na, hát azt nem volt kedvem kivárni, mert az idő pénz én meg kíváncsi voltam a „kicsi” kocsimra. Ezért odamegyek a parkolóban egy szimpatikus úriemberhez, jelzem az egyetlenhez jelen lévőhöz, aki ugye mit ad isten, ájfónnal szaladgál a hóna alatt. Udvariasan megkértem, hogy legyen olyan kedves és hívjon egy taxit. Mondta, hogy de hát ő nem tud egyetlen taxi telefonszámot sem. Itt akkor Endike nagy levegőt vesz és felteszi a következő kérdést: van google a telefonján és ha igen tudna egy taxi társaságot keríteni? És érdekes módon sikerült, éljen J Azért ott elszámoltam legalább 10-ig…

Megköszöntem a segítségét és körülbelül 10 perc múlva meg is érkezett a sárga taxi, aminek a sofőrjét Milad-nak hívták. Ez azért lényeges, mert tök jó fej volt, bemutatkoztunk egymásnak, a pasas olyan 32 éve él az Államokban, arab származású, a gyerekei is itt születtek, elvált ésatöbbi ésatöbbi, ja és a lényeget kihagytam, odáig meg vissza van Whitney Houston-ért. Az alatt a 20 perces út alatt ezt mind megtudtam róla – természetesen hosszabb kivitelezésben, és csak annyit csináltam, hogy figyeltem rá. Háttérzenének pedig ez ment:

                               

 Az elején egyébként az orra alá dugtam a papírt, hogy ide szeretnék menni átvenni a kocsimat. Aham, de hogy minek menjünk a város másik végére, ha Hertz közelebb is van. Mondom, mert céges kocsi és a cég intézte a bérlést, ott kell átvennem a kocsit. Jaaaa, így már érti. Olyan full service-t kaptam, hogy csak na. Segített nekem átvenni a kocsit, elmagyarázta hogyan kell automatát vezetni, mert ugye azt eddig még nem sikerült. Mondta is, hogy ő meg normális kocsit nem vezetett soha. A Hertz-nél is nagyon vásárló orientált volt Alfredo, aki a következő gyönyörűséget adta nekem ideiglenesen J. 

Igen, ez egy ezüst Nissan Versa, jó állapotban, és kimondottam ki volt hangsúlyozva, hogy rendkívül good on gas, ami nem angolos elvtársak kedvéért, nem fogyaszt sokat. A másik kép pedig, akik mellett állok parkolóhelyileg. Ez később igen lényeges szempont lesz az események tekintetében. Ebben a drágában ugyanis nem volt navigáció, ami azért necces, mert ad 1 a cég olyat rendelt nekem, ad 2 meg hát elég rendesen el tud tévedni az ember lánya mindenfajta segédeszköz nélkül. Ami ugye mit ad isten, nekem sikerült is. Mondta, nem gond, keres egy olyat, amiben van navi is. Csak azt most nem tudja odaadni, hétfőn vissza kellene jönni, mondom, semmi gond, megoldom végül is csak haza kell jutni innen. Na de nem tök egyedül, mert a taxisofőr elvtárs ott volt és felajánlotta, hogy vezet előttem, én meg követhetem, így egyszerűen visszatalálok a lakáshoz. Adtam neki jócskán borravalót, megérdemelte.Picit gyakoroltam a parkolóban, aztán neki az Interstate 10-esnek, ami átszeli nem csak El Paso-t, hanem a nevéből adódóan több államot is és elég rendesen lehet rajta haladni. Aham, de ugye amilyen az ember szerencséje, pont akkor volt rajta nem kis torlódás valamilyen baleset miatt, Milad megy előttem a sárga kocsijával, én próbálom követni, de az egyik lejáratnál olyan hirtelen ment ée, hogy nem sikerült utánamennem. Illetve sikerült volna, csak akkor belemegyek gy batár nagy GMC kamionba, pl. egy ilyenbe:

és nem láttok többet.

Szóval ahogy szoktam, I went the hard way, a nehezebb úton sikerült elindulni, maradtam a kicsit torlódós I10-esen, cserébe nem volt Ariadné fonalam, ami kivezetett volna a labirintusból. Még mindig az a periódus van, hogy nincs telefonom, ami működne. Hát Endike mit csinál, megáll az első olyan helyen, ahol lehet vásárolni, hogy átgondolja a dolgot. Ami mi lehetne más, mint egy Walmart? Amúgy sem volt semmi a lakásban, egész nap mégsem lehet a még otthonról hozott aszalt áfonyán aszalódni, kell valami emberi kaja, tehát bevásároltam. Nagy részt valami péksüti, joghurt, müzli, tej, tojás és ilyen alapdolgok, amik még az én konyhámból sem hiányozhatnak, bár ismertek annyira, hogy tudjuk, nem fogom sokat használni a konyhát, akármennyire felszerelt is legyen. Mert egyébként felszerelt, mosogatógép, nagy hűtő, mikró és minden amit szeretne egy főzni kívánó ember, de én nem tartozom ezek közé... De visszatérve az eredeti történethez, aznap vagy egy órát kavarogtam a déli napsütésben, útközben egy mekiben és egy wendy's-ben álltam meg útbaigazításért. Az utóbbi is egy gyorsétterem, de máshol még az USA-n kívül nem találkoztam vele. Az elsőben meg is kérdeztek, hogy don't you have your smartphone? - nincs-e nálam az okoskatelefonom?. Erre annyit mondanék, hogy no comment. 

Említettem, hogy navigáció, lényeges szempont lett volna, ezért fogom magam hétfő délután is visszamegyek. Nagyon vicces lehetek kívülről, ahogy konzervatívan papírra ki van írva, hogy melyik kijáratnál kell lemenni, min kell merre fordulni, hányas házszám. Akkor is megfogalmazódott bennem, hogy nem is nagyon haszontalanok ezek az okostelefonok...

De lényeg a lényeg, visszamegyek hétfő délután, ahogy meg van beszélve, fél 5-re, erre közli, hogy hát a kocsit elvitték olajcserére, mert tudta, hogy sokáig lesz nálam, ezért inkább biztosra akart menni. Nincs itt, nem tudnák máskor visszamenni? Ekkor megint megállapodtunk a szerda reggelben, amikor is már munka előtt odaértem, én voltam az első a sorban, mert bizony sor volt. Alfredo nem ért oda időben, és közölte, hogy még soha nem vártak rá ennyien... Egyszer mindent el kell kezdeni. Nekem mondta, hogy pár perc és előrehozza a kocsit, mert hátul van, ez az egyetlen modellje, amiben van navi... 

Ez a tündérke egy 1967-es Chevy Impala...

És most hallom az állak koppanását... de ez volt a beetetés része. Már a Supernatural óta akartam vezetni egy Chevy Impala-t, igaz ott ez a fenti gyönyörűség fut fekete színben. Én ennek a 2014-es Limited Edition fajtáját kaptam meg. Ami tényleg így nézett ki, tehát ha nem vesszük olyan szigorúan, akkor, ez az álom teljesült :) 

Egyébként ezt is jó volt vezetni, jobban gyorsult, mint a Versa, mert kb. kétszer akkora motor van benne, mint a Nissan-ban, viszont ennek megfelelően nem keveset eszik, és mivel itt elég rendesen hozzá vagyok láncolva a kocsihoz, amibe szerény személyem veszi a benzint, ezért úgy döntöttem, navi ide, vagy oda, amit ráadásul nem is lehet kikapcsolni, vagyis nem igazán próbáltam, köszönjük szépen, de nem. Még aznap megléptem azt, hogy vissza Alfredo-hoz és irány a régi kocsi :). Ez azért is volt szerencsés, mert mikor elhoztam a másikat, a papírmunkát egy rendszerbeli blokkolás miatt nem tudtuk megcsinálni, ergo a régi nissan-os szerződéssel volt nálam egy chevy. Amúgy is vissza kellett volna mennem, ha másért nem, ezt elintézni. Így megspóroltam a papírmunkát... Ja és azzal a pici távolsággal is mehettem tankolni, mert tele tankkal illik visszavinni a bérelt autót, ergo már akkor látszott, hogy ez a kocsi bizony nem lesz gazdaságos, magyarul a gatyámat rákölthetem a benzinre, akármennyire is átszámolva kb. 1,12 USD per liter a jelenlegi ár.

Pár életkép a volán mögül:

Összességében azt mondanám hely az van, nem kell félni, hogy neked jönnek, mert elfér mindenki a nagy kamionoktól a pick-upokon át a kisméretű sportkocsiig. Jól ki van táblázva a város, irányokkal együtt, plusz ha előtte rendesen kinéztem, hogy hova megyek, még mindig odataláltam. Ha meg nem, akkor parkolás és kérdezés :) Érdekesség, hogy itt a közlekedési lámpák a kereszteződésben a másik oldalon találhatók, hogy ne kelljen lesegetni, hogy zöld van-e már. Pirosról egyszerre zöldre vált, nem rak bele egy köztes narancssárgát, ja és amik fönt vannak, na azok vízszintesek. Ha kihagytál egy kijáratot, egy mérfölddel később is le tudsz menni. Mondjuk itt már hallottam mást is, hogy ez csak El Paso-ban van ilyen jól megcsinálva. És a legjobb, ha piros van, de szeretnél jobbra fordulni és nem jön semmi, akkor megteheted, és előzni jobbról és balról is lehet, mondjuk egy 2X4 sávos interstate highway-en nem is jön rosszul :)

És a bónusz, amikor munkába mész az amerikai oldalon, mert ki vagy tiltva Mexikóból, mert még nem biztos, hogy feltöltötték az adataidat a rendszerbe és egy ilyen áll a parkolóban, akkor az melengeti a szívedet :)

Egy Marlboro piros 1966-os Ford Mustang

És a bónusz utáni bónusz, amikor kiderül, hogy az egyik olyan munkatársadé a kocsi, akit aznap ismersz meg és nagy társasággal együtt mentek ebédelni és utas vagy a kocsiban, na az a megfizethetetlen kategória :)(minden másra ott a Mastercard... vagy esetemben az American Express)

Federica-val a hátsó ülésen éljük az amerikai álmot

A beszállás

És ebben még hagyományos váltó van, megnéztem 4-esig megy. Egyébként balra a tulaj, Minas.

Jobbra pedig az itteni Hável Robi, aki Alex fedőnéven fut... mintha ikrek lennének.

A lakás...

Azt hiszem, ideje lesz tematikusan berendezni ezt a kis blogot, különben el fogok veszni a részletekben és nem lesz benne semmilyen szisztéma. Megérkezésem után - meg miután felocsúdtam a meglepetéstől, hogy mennyire nem működik egyik telefonom sem - megtaláltam Renit, aki volt olyan kedves és kijött elém a reptérre. Plusz utána még haza is fuvarozott. Lévén az ő lakása és az enyém csak 5 percre van egymástól. Oké ez amolyan amerikai 5 perc, ergo kocsival, ami magyar lépésekben számolva biciklivel legalább 20 perc lenne nagymamatempóban. 

A lényeg az, hogy meglett a lakás, ahol az elkövetkező 6 hónapot fogom tengetni. Azt kell mondjam, nem kicsit tettek ki magukért. Képes körbevezetés következik. :)

A hangulat, tényleg tiszta toszkán

A konyha, amibe már belaktam magam...

Nappali, az egyik tévével, a kanapé kimondottan kényelmes

American style étkező rész, nem én terítettem meg, így fogadtak.

A szintén már belakott ágy, nem kicsi...

És a gardrób, amit még Carrie Bradshaw is megirigyelne...

Végül, de nem utolsó sorban, a fürdő...

És a végére hagytam a legjobbat, a személyes kedvencemet, amit otthon is be kellene vezetni.

A medence amenity-ként jár a lakáshoz, fúj...

És a bizonyíték, hogy nem a gugliról sikerült beszerezni a képet :)

A képekből is látszik, hogy nem kicsi a létesítmény, és ezt 1 emberre adják 1 szoba 1 fürdő hirdetéssel. Nem hiába akkora az ökológiai lábnyomuk az amerikai elvtársaknak. Hosszú távra nem kellene, az a sok padlószőnyeg, nem lehetne normálisan tisztán tartani. Pláne tekintve a tényt, mennyire imádok takarítani. 

De a színekből is látszik, hogy szépen a világos színek dominálnak, ami még optikailag is nagyítja az amúgy sem kis teret. 

Maga a hely egyébként El Paso nyugati részén, a sok apartmankomplexum egyikében helyezkedik el. Fantázianeve Tuscany at Mesa Hills, és tényleg tiszta toszkán hangulat uralkodik a színekből kiindulva. Ehhez még jön a roppant kellemes időjárás és máris egész nap el tudsz heverészni a medence mellett, ha semmittevős periódusod van. Még ilyenem nem volt, de eddig minden nap elnéztem a medencéhez :) Ha már itt van, ne menjen veszendőbe.

Magát a bejutást egyébként rendkívül szofisztikáltan oldották meg. Kaptam egy pdf-ben egy jó hosszú szerelmes levelet, hogy mit hogyan kell csinálni, mik a kódok ésatöbbi. Amikor Renivel jöttünk péntek este csak a kapukódot nem sikerült ezen megtalálni - pedig rajta volt, tudom, ne is mondjatok semmit... - minden más megvolt. De ugye ilyenkor mit csinálnak a magyar nép lányai, visszatolatnak, és előre engedik a mögöttük álló nem Herbie-t - értsd nem kicsi kocsit :). Na és ezután jött a bejutás a lakásba. Ilyenkor ugyanis már nincsen recepció - mert normál üzemidőben az is van - hanem szerelnek egy kis lakatot a bejárati ajtónak a kilincsére, amihez te megkapod a kódszámot és addig tekergeted a megfelelő pozícióba míg szezám tárulj, ott van a kulcsod, bent a konyhapulton meg vár az egész kulcscsomó a medencetérhez tartozó kulccsal, és feltételezem a mailbox-hoz tartozó kulccsal együtt, mert azok szoktak ilyen picik lenni. Ebből természetesen az elsőhöz már most erős kötődés alakult ki :)

Lepakolva a bőröndöket Renivel még arra az elhatározásra jutottunk, hogy egy welcome sör mindenképpen dukál, ezért elrobogtunk hozzá és elfogyasztottuk a nedűt. Utána kaptam egy hazafuvart és konkrétan bezuhantam az ágyba, mert már nagyon a végét jártam.

Nagy utazás

Kezdődjön hát a kaland... 

Nem véletlenül kapta ezt a címet a bejegyzés, lévén ez a dallam cseng a fülemben, amíg írom. (akik ismernek, azok még azt is tudják, hogy akár hangosan is kísérem az eredeti előadót :))

A dallal ellentétben itt nem átvitt, hanem szó szerinti értelemben kell ezt venni, mert két apró átszállással meg is érkeztem a helyszínre. De mindent csak sorjában. 

Egy napsütéses pesti péntek reggel készen vannak a bőröndök - az egyik a gyönyörű szép sötétlila darab, amibe első látásra sikerült beleszeretni... -, utolsó csekkolás, megvan-e az útlevél, bankkártya, repjegy, mert minden más pótolható elven és neki kocsival a reptéri útnak. Időben kiértünk, Air France járat megfelelő pultjainál a szép hosszú sor már evidens, pedig tényleg tök korán ott voltunk. Mivel 2 bőrönddel sikerült utaznom, a másodikért pedig felárat kell leperkálni, amíg én ezt megtettem, Zoli volt olyan drága és beállt a sorba. Éppen ott lennénk, hogy ledobjuk a csomagot, mikor közli velünk az ott tébláboló a gépi becsekkolást elősegítő szőke személyzet, hogy akkor ez nem a maguk csomagja? Mondjuk, hogy nem. Ugye most csak viccelünk vele? Mert ha nem lehet senkihez se passzintani, akkor minden leáll, jön a szekuriti és rendőrség, bombariadó és a többi, kedves kollégáimnak ez utóbbit nem kell magyarázni, sikeresen tapasztaltuk az elmúlt pár hétben, két szóval tudnám leírni: nem vicces.

És végszóra fogja magát egy laza 50-es úriember odajön, elnézést kér és magáévá teszi a bőröndöt, a csajon látni lehetett a megkönnyebbülést, ahogy az arcát borító festékréteg alatt kisimultak a ráncai. Ezután már csak a búcsú maradt hátra, ahogy muszáj volt otthagyni Zolit, mert sajnos őt nem tudtam becsomagolni...

Szóval így kerültem a vámmentes övezetbe, ahol ugye minden földi jóval és tökéletes elhelyezésükkel próbálják vásárlásra csábítani a gyanútlan turistát. Megjegyzem elég gyakran sikerül is nekik. Ez most a tisztelet a kivételnek volt, csak egy muffinra csábultam el, mert azért a tripla csokisat nehéz ott hagyni. A Párizsba tartó gépen pedig már először amikor franciául gagyognak az ember fülébe, na az nem kellemes, de idővel megszokja az ember lánya - főleg az a lánya, aki ki nem állhatja a francia nyelvet. Megérkezvén CDG-re - oké, hogy a Bosch-nál minden 3 betűs rövidítésből áll, de engedtessék meg, hogy ennek kiírjam a hosszú nevét is: Charles De Gaulle - kiejtve, mert szerintem viccesebb: sarldögóll nemzetközi reptér - a következő kép fogad. Fehér Annamária, ezt neked ajánlom. :)

Hasonló szépen színekben pompázó macaron-okkal lásd el a nagyérdeműt, mert értesz hozzá :)

Az Atlantába induló gépre történő várakozás sem telt eredménytelenül, kultúrsokk, na az ért. Mert CDG-n igenis nem kispályáznak a gépére váró turistával, hanem igenis törődnek a következő generáció érdembeli fejlődésével, hogy a lehető legjobb nevelést kapják. (kép alant)

Csak egy kicsit voltam pikírt :)

A második etap már kicsit izmosra sikeredett, olyan 9 órás szösszenet után érkeztem meg Atlantába. Meg kell jegyezni, hogy a beszállás sem ment éppen zökkenőmentesen, potom 1 órát késtünk azért, mert kvázi egyesével engedték be az embereket a gépre, adták oda az USA vámpapírt, ahol bevallod, hogy nem viszel drogot és egyéb egészségre káros anyagot be az országba. Külön élmény volt látni, hogy az előttem álló orosz kiscsaj annyira nem tud angolul, hogy semennyire, a steward jól meg is próbálta ezért kikérdezni, hogy akkor mégis hogyan tetszik magácska akarni bemenni az Egyesült Államokba? Végül csak felengedték a gépre, de azért nem volt nyugodt az elvtárs. 

Atlanta: jó meleg, magas páratartalom és a taft még mindig tart... és a hely, ahol ugye a vámvizsgálatot nem lehet megúszni, kénytelen voltam arra a két percre, amíg átmegyek a zöld folyosón, megtalálni a két gyerekemet - bőrönd - és ártatlan képpel - mert mellesleg tényleg nem volt rejtegetnivalóm - átsasszézni a következő és egyben utolsó etap előtti helyszínre. Akkor már nem volt őszinte a mosolyom, azt hiszem ezt őszintén mondhatom. Nem aludtam akkor már vagy 10-eniksz órája, ahol iksz nagyobb, mint 8, és ha nem vagyok kialudva, nyűgös tudok lenni, nem kicsit. 

Végül csak felkerülök az El Paso-ba tartó gépre, ahol egy harmadik típusú repülőn volt alkalmam kicsit átszelni az amerikai kontinenst. Itt a mellettem ülő hölgy kérdezte meg, hogy milyen nyelven van a könyvem. Igen, mert próbáltam olvasni, meg aludni, meg belülről nézni a szemhéjamat, de csak nem sikerült olyan elfoglaltságot találni, ami 5 percnél tovább bírja. Szóval nagyon hosszú volt az az utolsó etapnyi 2 és fél óra, na. De végül csak leszálltunk... Itt ért még egy kultúrsokk... Delta-val utaztam, amit egy amerikai lókoszt airline-nak lehetne leírni, tehát ha valami szeretnél extra a kis pereced mellé, ami mondjuk kicsit ütősebb, pl. csoki, azért ugye keményen perkálni kell, de ez már ugye AMERIKA, a hitelkártyák hazája, ezért már van olyan, hogy egy okoskatelefonra rábiggysztenek egy kb. 3X5 cm-es fekete bigyót, ami mily véletlen pont kártyalehúzóként funkcionál, a néni - mert tényleg néni korban volt, értsd 50 felett - meg kattint kettőt és már hopp, meg is van terhelve a kártya. Ilyenkor érzem azt, hogy le vagyok maradva az én kis nyomógombos telefonommal. Ami itt látszik igazán, mert ahogy leszálltam, derült ki, hogy egyik se működik :). Olyan de javu-m lett hirtelen, mert svédéknél is ugyanez volt a helyzet :) Itt azzal a különbséggel, hogy csak hálózatot nem talál, de azért még be lehet kapcsolni őket.

Mára ennyi lennék.

A folytatásban: Endi megérkezik telefon nélkül, lakáshoz ér, kocsit szerez és nem is ő lenne, ha nem tévedne el :)

Réges régen egy messzi messzi...

és itt kellene hogy jöjjön, hogy galaxisban, de az túl snassz lenne...
Szóval ebből a messzi igaz, és a réges régen is részben, hiszem van, akivel egy ideje már nem beszéltem személyesen.

Ez lesz a platform, ahol eme távoli kontinensen zajló kalandjaimat, tévelygéseimet - bizony, elég rendesen el tudok tévedni :) - és élményeimet gyűjtöm össze.

Olvassátok reggeli kávéhoz, ebéd utáni pihenőben, vagy ha olyan unalmas, akkor elalvás előtt... :)

pusszantás

Endi