Mert már vagy két hónapja itt vagyok, de erről még
nem esett szó. Eddig csak a „fun” részéről írtam, nem is keveset, azt hiszem,
ennyi idő után már sikeresen van egy képem az itteni munkastílusról.
Ide CLP-re jöttem ki, vagyis Customer Logistics
and Planning-re, avagy ékes magyar nyelven szólva és rövidítve logisztika. De
nem a tervezés részére, hanem projektre, egy magyar hölgyeménnyel dolgozom
együtt, aki Miskolcról disszidált körülbelül 2 éve, és még nagyon szeretne
maradni. Mellesleg meg is akarják tartani. Fedőneve ezentúl Klári.
Klári fő feladata az volt – mert már 99
százalékban be is fejezte -, hogy az El Paso-i oldalon található
alapanyagraktárat szépen vigye át a túloldalra tokkal vonóval együtt. Na erre
olyan jó másfél év kellett, mert mindent neki kellett megcsinálni, mint
egyszemélyes projektcsoport. Kapott segítséget persze, Marlene volt a jobb
keze, aki szintén jumpos, éppen váltottuk egymást, de mi már nem találkoztunk.
A minden alatt azt értem, hogy nem volt se épület, se szerződés, se
szolgáltató, alapanyag a túloldalon, és itt nem az EU-ban vagyunk, hogy azt
vigyek és oda határokon át, amit épp úri kedvem szeretne. Szóval nehéz szülés
volt a semmiből felépíteni egy egész raktárat. De megcsinálta J
A nehéz szüléshez az is hozzájárult, hogy a
helyiek hogyisfogalmazzaknőiesen, nem a stresszbe fognak belehalni. Na most
komolyan, nem izgatják magukat, manana az életérzés, ráér az holnap is. A
bevezető tréningen láttam egy nagyon jó diát arról is, hogy milyen a kommunikációs
stílusuk. Na az valahogy így nézett ki az amerikaihoz és a némethez hasonlítva.
Szintén helytálló megállapítás. Bocsi a hangyás képért, most alkottam :)
Az viszont nagyon feltűnő, hogy itt mindenki
vigyorog. Nem kicsit, még akkor is, ha nem látott életében máshol csak a
folyosón, vagy a mosdóban, ha elmentek egymás mellett, illik mosolyogni. Sőt,
ha már csak kicsit is meredten bámulsz a képernyőre, és úgy tűnik, hogy
szomorkásabb vagy a kelleténél, rögtön rákérdeznek, hogy minden rendben van-e. Pedig
éppen csak elgondolkodtál egy problémán.
Egyébként három, vagy ha jobban átgondolom,
részben négy fronton zajlik a munka. Mert jelenleg van két gyár a Juarez-i
oldalon, Omega és Zaragoza fedőnéven, plusz ugye a külső raktár, ahova hébe
hóba kijárunk folyamatokat ellenőrizni, meg optimalizálni, és szerdánként és péntekenként
pedig az El Paso-i raktárban vagyunk szintén hasonló okokból. Mert a
változatosság gyönyörködtet :)
Van rendszer abban, hogy mikor hol vagyunk, de az
a szép a rendszerben, hogy meg lehet változtatni, ha valamilyen találkozó
mondjuk úgy hozza. Omega-t egyébként be fogják zárni, mert annyira jól megy a
Juarez-i Bosch-nak, hogy nagyon akar bővülni és Omega konkrétan a határ mellett
van, körülötte irodák, meg a tőszomszédságában van a Policia Federal is. Ergo
ott már nem tudnak új épületet felhúzni. Ez meg is látszik például a bútorokon,
mert oda már nem fektetnek be zsetont, úgyis be lesz zárva.
Kis zárójel a Policia Federal-ról, meg úgy
általában a rendőrségről Mexikóban. Hálistennek ezt nem a bőrömön tapasztaltam,
de csak lejár az ember ebédelni, ahol meg beszélget a kollégáival. Akik meg
szívesen mesélnek erről arról. Amit itt meg lehetett tudni, hogy kétfajta
rendőrséggel lehet találkozni. A nagyobb fennhatóságú a Policia Federal,
amolyan szövetségi rendőrség. Ők azok az úriemberek, akik előbb lőnek, aztán
kérdeznek. Na ennek a főhadiszállása van a tőszomszédságban. Ha úgy vesszük,
úgy is felfoghatom a dolgot, hogy tutira biztonságban vagyunk. A kollektívához
tartozó emberkéket így lehet felismerni. És mert ilyen közel Ámerikához szintén
nem adunk a kicsire, természetesen feketére festett batár nagy Ford
terepjáróval kell járni. Szolgálunk és védünk Mexican style. Itt most épp lapos kerékkel.
A gépfegyver hozzátartozik a szolgálati
viselethez, meg a kommandós ruci is. Na és amikor egy ilyen fekete gyöngyszem
elmegy melleted úgy, hogy a platón állnak az elvtársak és a gépfegyverükkel
pásztázzák a környéket, na akkor azért inkább szeretnéd magadat pár utcával
arrébb találni, mert nagyon sürgős dolgod akadt.
A másik, kicsit kisebb hatáskörű yard a Policia
Municipal, amolyan helyi, vagy körzeti rendőrségnek lehetne őket hívni. Ők a
nagy testvérekkel ellentétben állítólag előbb érdeklődnek a helyzetről, a lövés
ennek függvényében történik meg.
Kicsit világosabb outfitben tolják a mindennapi
munkát. Fekete helyett a szokványos sötétkék az egyen szín.
Viszont egyben mind a ketten hasonlítanak. Nem
fogjátok elhinni, melyik tulajdonság az. Csak annyit mondok, hogy köze van a
pénzhez – oké, hogy mindennek köze van a pénzhez – de ha
már az egyenruhát és a nem bérnek szánt pénzt közös nevezőre hozzuk, akkor az
eredmény, segítek, k betűvel kezdődik, igen a korrupció. Bezony, mert a mexikói
rendőrök híresek arról, hogy mennyi kenőpénzt tudnak sikeresen zsebre vágni.
Aztán ott van még az ittas vezetés témaköre is.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy az európai és a mexikói hozzáállás között a
különbség ég és föld. Mert amíg otthon zéró tolerancia van, legalábbis nálunk,
addig itt ez nem nagyon jellemző. Sőt, külön cella van az őrsön fenntartva az
ittas vezetőknek, persze, akiket elkapnak. Ugyanis a szabály az, hogy ha
elkapnak, akkor 24 órát köteles vagy benntölteni a kék bed and breakfast-ben,
nem Four Seasons style. Cserébe tiszta marad a kartotékod. Sehol egy árva
lábjegyzet sem fogja emlegetni, hogy mit csináltál.
Amikor mi nagy kerek
szemekkel néztünk Javierre Federica-val, mert ugye otthon ez nem szokás, akkor
ezt még tovább tudta fokozni. Persze hogy szokott ittasan vezetni, most itt az
ittas alatt azt értem, hogy nem csattrészeg, de nem is nulla a
véralkoholszintje. Ő személyesen is élvezte már a kékek vendégszeretetét
kétszer fiatalkorában. És íme az érv, hogy miért lehet ezt megcsinálni a’la
Javier. Mert a megengedett sebességek Jurarezben városon belül alacsonyabbak,
mit az USA-ban - feltételezem, pozitív korreláció áll fenn az utak állapota és a
sebességhatár között. És itt jön az érv, annak a valószínűsége, hogy halálra
gázolsz valakit alacsonyabb itt, mint az USA-ban, ahol a városon belül is lehet
menni 60 mérföld per órával az autópályán, meg 40-50-nel a sima utakon is. Ez
utóbbi olyan 64-80 km per órának felel meg. Természetesen megeshet, hogy
karambolozol ittasan, és ripityára zúzod a kocsit, de az hogy halálra gázolj valakit nagy valószínűséggel lehetetlen, legalábbis Javier szerint.
Nem tudom, hogy vagytok vele, nem győzött meg. Zárójel
bezárva.
Vissza a munkához, itt reggel 7:30-tól dolgoznak
17:00-ig. Ami ugye barátok közt is 9 és fél óra. Természetesen az ebéd az szent
és sérthetetlen. Klárinak meg is mondták az elején, hogy kb. déltől fél kettőig
terjedő időintervallumba ne nagyon szervezzen megbeszélést, mert nem garantált
a részvétel. Mert enni muszáj. Jelzem, csak a németék tartják be a fél órát,
itt legalább 1 órás ebédszünet a sztenderd, de előfordulhat több is. Ha ezekkel
mind módosítjuk a fenti időintervallumot, inkább közelebb leszünk a nettó 8
órához, mint a 9-hez, ami a hasznos munkát illeti. Itt is érvényes a fent leírt
alaptétel, nem a stresszbe fognak belehalni.
Szintén érdekes dolgot tudtam meg szülés előtt
álló anyukák helyzetéről. Itt az a normális, hogy megszületik a gyerek, az anya
6 hetet lehet otthon vele, aztán vagy visszamegy dolgozni, vagy úgy érzi, hogy
elég, ha a férj keres és a gyerekkel otthon marad. Ha visszamegy dolgozni, akkor felmerül a kérdés, ki
neveli fel a gyereket? Ott van opciónak a nagyi, de akkor minek szülök
gyereket, ha lepaterolom. Második opció, a gyereket le lehet tenni napközben
egy amolyan angolul day care-nek nevezett helyen, ahol a pici babákat gondozzák,
amíg az anya dolgozik reggel fél 8-tól, délután 5-ig. Ez lehet biztosítás által
fizetett állami intézmény, vagy magán, de azért már perkálni kell, vagy olyan
biztosítással kell rendelkezni. Hát amikor elmondtam, hogy otthon mi a helyzet
ilyen esetben, akkor a reakció az volt, hogy idézem: költözzünk
Magyarországra. Ha ezek az opciók, akkor inkább a nagyi nevelje fel.
Ami a hatvani Bosch gyárban szintén kicsit érdekes lenne, hogy itt senkinek nincsen saját nevesített köpenye. Cserébe van rajta egy lejárati dátum, azután elméletben elvesztette az ESD védelmet. Nem Bosch-osoknak írom, az elektrosztatikus kisülés elleni védelemről van szó, amihez köpenyt kell hordani. Cserébe viszont színek kavalkádja fogad minket, ha lemegyünk a gyártósorra, mert ahány osztály, annyi szín. Például a világoskék az irodai dolgozóké, a fehér a vendégeké, és mivel én jelen pillanatban raktáros témákon dolgozom, ezért én a bordót nyertem meg, mint színt. És ekkor jutott eszembe Rita bátyjának, Marcinak a kommentje, hogy jól van hugi, akkor most ez azt jelenti, hogy diplomás raktáros lettél?
A másik eltérő dolog, hogy itt meg van szabva, hogy a hosszú hajú hölgyemények hogyan mehetnek be a gyártótérbe. Mert itt nem lehet lemenni kiengedett hosszú hajjal. Sőt, ha copfba összekötöd a zuhatagot, az sem teljesen elég, vagy raksz bele még vagy 3-4 hajgumit hajhossztól függően, hogy ne kandikáljon ki egyetlen tincs se, vagy összefonod, vagy kis kontyot kreálsz. Egyszer ezzel meg is szívtam, mert nem volt nálam hajgumi, előző nap frissen mostam, akkor nem szoktam összekötni. Lementem Klárival valamit megnézni, direkt be is tűrtem a hajam a köpenybe, hogy ne látszódjon, de egy szemfüles mexikóinak feltűnt. Közölte, hogy legyek olyan kedves figyelni a hajviseleti szabályokra, most nem figyelmeztet írásban, de ha legközelebb előfordul, akkor nem lesz ilyen jószívű. Hát igen, Bosch és Bosch között is van különbség.
Mára ennyi, folytatása következik...
Elköszönésnek - Bosch by day and night, az Omega kívülről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése