Tudom, elég régen nem adtam magamról életjelet, éppen ezért sok mindent kell bepótolni, ami ennek megfelelően sok helyet foglal el. Ergo hosszú lesz :)
Ha hézagos emlékezetem nem csal, akkor ott hagytuk abba, hogy szombat este, Bourbon street utáni séta és indulunk haza, ugyanis a vasárnapot elég hosszúra terveztük, és elég tartalmasra is sikerült :) Reggel olyan 9 óra magasságában indultunk útnak, irány a belváros, vagyis a francia negyed. Amihez egy jó hosszú hídon át vezetett az út. Mellékesen előző nap este is ezen mentünk át, csak akkor nem lehetett normális bizonyítékot szerezni róla, ezért inkább itt mutatom.
A közelebbi az, amin mi megyünk, az, aminek meg csak úgy vége van, na az a régi. Az a régi, amit a Katrina hurrikán ripityára szedett, amikor itt tombolt. A helyiek úgy gondolták, hogy nem érdemes a megmaradt részeket felhasználva a régit újjá építeni, mert ki tudja, mikor nem jön egy hurrikán, ami megint magáévá akarja tenni azt a hidat, ezért azt, amin mi mentünk már egy olyan jó 20 lábbal - ami kb. 6 méternek felel meg - magasabbra építették. Ámerikában nem adnak a kicsire, ez itt is meglátszik.
Amikor beértünk a francia negyedbe, akkor indultunk el reggelit keresni. Barbara javaslatára beignet-t (ejtsd: benyé-t) reggeliztünk. Na már most ezt elméletben, őshonosan a Cafe du Monde nevű helyen lehet enni, ha az eredetit akarod megkóstolni. Ez az a hely, ami konkrétan a nap 24 órájában és a hét minden napján nyitva van azoknak, akik ezt az édességet szeretnék megkóstolni. Barbara még azt is elhintette, hogy ez karácsonykor is így van... Mellesleg a New Orleans-i fiatalság egy átmulatott szombat este után a vasárnap hajnal nem a gyrososnál, hanem a beignet-tesnél kezdi.
Bezony, az meg ott a sor. Úgy gondoltuk, hogy azt nem igazán kellene kivárni, ezért inkább a szomszédos beignet-esnél kezdtük a reggelt. Egy adaghoz itteni szokás szerint 3 darab jár, jól megporcukrozva, mert ahogy a mexikóinak nem ismerik a kicsit csípőset, úgy az amerikaiaknak idegen a kicsit édes. Én még egy jó reggeli limonádét is kértem hozzá, mert miért ne? Néhány életkép a helyről...
"A kávé lehetővé teszi, hogy kikelj az ágyból, a beignet miatt meg is éri."
A kevés hely egyike, ahol csak készpénzt fogadnak el...
A reggeli - megérte, nem voltunk utána éhesek :)
Miután a megfelelő nafta rendelkezésünkre állt a nap folytatásához, átsétáltunk a St. Louis Katedrálishoz. Itt tényleg minden dolog a francia negyedben sétatávolságra van. Ami egyébként Észak-Amerika legrégebbi katedrálisának címét mondhatja magáénak, amit az 1720-as években kezdtek el építeni. Hát igen, Amerikában a réginek kicsit más értelme van, hiszen az egész kontinens sem volt éppen köztudatban Kolombuszig. Egyébként amennyire régi, annyira kicsi is, de az szépen ki van dolgozva.
Ami így néz ki kívülről:
És a bizonyíték, hogy tényleg ott voltunk :)
Miután megnéztük a templomot, szépen bementünk a mellette lévő múzeumba, ahol egyrészt a Katrináról meg általánosságban véve a hurrikánokról lehetett megtudni egy pár "jó, ha tudod" dolgot. De ami még érdekesebb volt, az a Mardi Gras (ejtsd: mardi gra) tárlat ugyanennek a múzeumnak a második emeletén. Mert van egy nap az évben, amikor New Orleans megőrül, ilyenkor a népé az utca, mindenki kivonul ünnepel, felvonulnak a mesés jelmezekbe öltözött emberkék, megválasztják a Mardi Gras királyát és királynőjét. Mivel Louisana alapjáraton arról is ismeretes, hogy kőkatolikus az emberek nagy része - ez mondjuk abból is látszott, hogy az itteni rádiók nagy része katolkus zenét játszik, ahol legalább egyszer benne van a szövegben, hogy Jézus, na ilyenkor ugrottunk Renivel a következő állomásra - ezért ezt is szépen ehhez számolják. Mégpedig Mardi Gras mindig a hamvazó szerda előtti keddre esik, ergo a húsvét határozza meg és onnan kell visszaszámolni. A képekből látszik is, hogy körülbelül ezt hogyan kell elképzelni. Ja és van egy egész team, aki egész évben ezt tervezi és szervezi.
Na ilyen jelmezeket kell elképzelni... ez egészen királynői
Mert úgy adja, hogy Mardi Gras-ra gőzhajóval érkezzünk :)
Meg ilyeneket...
New Orleans színei: sárga, lila és a zöld... a sárga lila összeállítás először a Corvin Plázát juttatta eszembe...
És mert sok ember sokat fogyaszt, jó sok GDP-t termel, biztosítani kell hozzá a megfelelő mellékhelyiséget is. Ami mi más lehetne mint az otthon is jól ismert toitoi.
Azért ez ötletes, bizony a múzeum mellékhelyiségei :)
Azért egy ilyet megnéznék, amikor is meg sem lehet mozdulni a városban, mert mindenki Mardi Gras hangulatban van és kiabál, tapsol, nyakában gyöngyökkel, amik szimpla műanyag gyöngyök, de ezek is hozzátartoznak az életérzéshez. Némely utcában ez annyira a mindennapi élet része, hogy egyszerűen amikor a feldíszített kocsikról a tömegbe dobálják kosárszámra a nyakbavaló gyöngyöket, akkor ugye egy-két ügyes dobás túl jól sikerül, vagyis fennakadnak a fán, hát azokat nem érdemes leszedni, mert ugye jövőre is lesz Mardi Gras.
Természetesen mindenből lehet kapni originál kopit, echte Made in China, a bolhapiacon.
Minek leszedni, jó lesz az jövőre is :)
A múzeumból kifelé jövet pedig ez a kicsi dolog fogadott minket a sarokban.
Mert ha a partiőrség toboroz, azt igazán mindent beleadva teszi...
Ezek után a bolhapiacra vettük az irányt, mert nekem minden vágyam volt, hogy legyen egy olyan utcanévtáblám, amin rajta van a Bourbon street, plusz ott készült a gyöngyös kép, meg tele volt csetreszekkel, meg mütyürökkel, amik foglalják a helyet, gyűjtik a port, de egyszerűen nem lehet őket otthagyni.
Ezek után személy szerint megnéztem az Old U.S. Mint névre keresztelt épületet, kívülről és belülről is, mert itt verték anno az érméket az országban, volt róla szintén egy szép tárlat, plusz az első emeleten jazzkiállítás volt, ami így utólag elgondolva kicsit csalódás volt, mert inkább a fényképekre koncentrált. Konkrétan csak fényképek voltak, de ha már jazz, akkor kérem szépen nem duruzsolhatna a hangszóróból mondjuk egészen véletlenül jazz? Csak egy javaslat. Szóval ez a része annyira nem tetszett, pedig eredetileg ezért akartam oda menni, de a lenti rész, ahol a présgépek voltak, meg a történeti áttekintés, na az remekül sikerült, ahhoz gratulálok a kurátornak.
Az épület kívülről
Mert ez itt mindennapos, hogy az utcán forgatnak. Elméletileg az NCIS egyik része itt fog játszódni...
A nap már elég magasan jár, a folyton mozgó ember pedig megéhezik. Előző nap próbáltuk belesűríteni a programba Johnny Po'Boy szendvicsét, hát nem jött össze, mert ez olyan 8-5-ig nyitva lévő üzlet. Hát vasárnap pont beleesett ebbe az időszakba, amikor a közelben voltunk, szóval csapó kettő. Összejött, csak nem hagytuk el New Orleans-t anélkül, hogy ilyen szendvicset ne ettünk volna.
Herr Tarcsi, köszönöm az ajánlást :)
Szintén nem kis adag, cserébe végre nem édesített a kenyér.
Vigyázz, filmeznek és vontatnak!
A jelzés pedig annyit tesz, hogy
ezen a napon, ettől eddig legyenek olyan kedvesek az esetlegesen parkolni
szándékozók és ne itt parkoljanak, mert itt filmforgatás lesz. Rengetek
filmnek, sorozatnak adott otthont New Orleans, gondoljunk csak a Vámpírnaplók
egyes részeire, vagy éppen A hercegnő és a békára, ami történetesen személyes
kedvencem. Igaz, hogy rajzfilm, de egyszerűen utánozhatatlan.
És ha már a közelben Brad Pittnek
is van egy háza a francia negyedben, plusz Matthew McConaughey meg egyenes idevalósi, valamit csak tud a város. Utóbbi két úriembert gondolom, senkinek sem
kell bemutatni. :)
Na de Johhny-hoz történő eljutást sem egyszerűen oldottuk meg, mert az egyszerű nekünk nem megy. A listán volt még egy echte New Orleans-i villamossal történő utazás is, amilyen jó volt az időzítés, pont úgy és ott végeztünk a majdani pénzverdében, hogy elcsíptünk egy ilyen villamost, ami pár megállóval arrébb a fenti piros-fehért kockás asztalterítős vendéglátópari egység környékén rakott le minket. A jegy pedig pofátlanul olcsó volt, negyed dolcsi per kopf, ami körülbelül a jelenlegi felállás szerint olyan 60 jó magyar forintnak felel meg.
Pózolj villamossal, mert jól áll a piros :)
Még korán sincs vége a hosszú hétvégének, folytatása következik... :)
Ahogy rémlik, még adós vagyok egy sztorinak a végével. Na az úgy volt, hogy már péntek késő este volt, mire megérkeztünk Reni ismerőseihez, Szalayékhoz, amikor is elkezdtünk ugye beszélgetni, meg kivel mi van, én bemutatkoztam, és hát ugye szóba került az úton történ incidens is. És mivel ők már vagy huszonegynéhány éve Texasban élnek, kicsit többet tudnak a helyi yard szokásairól. Elmondtuk az esetet, és a következőket tudtuk meg.
Ad 1: Texasban a rendőr nem állíthat meg ok nélkül. Ergo az, hogy otthon igazoltat a rendőr, mert teszemazt nem tetszik neki a fizimiskád, na itt ilyen nincs. De ugye az a pöpp gyorshajtás tökéletes indok volt arra, hogy megállítson.
Ad 2: Texasban a gyorshajtást azért elég szigorúan veszik, ha kint van egy tábla, hogy speed limit, vagyis nem angolosok kedvéért sebességhatár, mondjuk 60 mérföld per óra, ami jó magyar megoldásban olyan 96 km/per óra, ami mellesleg a lakott területen belüli interstate-en történő utazási sebességnek felel meg, akkor azt jó betartani. Ezt elég komolyan veszik, főleg, hogy ha még a tábla alatt egy olyan is kint van, hogy strictly enforced, vagyis szigorúan betartatják. Mondjuk ilyen speckó táblával csak Louisiana-ban futottunk össze, de legalább ezt is tudjuk. Ha netalántán picit túlmentél a megengedett sebességhatáron, akkor az a pici max. 5-6 mérföld per óra legyen. Mert ha így még el is kap a yard, akkor annyit mondasz, hogy nem ismered el, ennyiért nem fog bíróság elé cibálni, mert nem éri meg az adófizetők pénzét erre pazarolni egy olyan országban, ahol a pereskedés mellesleg nemzeti sport.
Ad 3: Ilyenkor minden rendőrnek kötelessége adni egy papírcetlit, amin hivatalosan le van írva, hogy mi lesz a következő lépés, el kell menni ezt és ezt befizetni, vagy netalántán annyira sikerült gyorsan hajtani, hogy az éjszakát a yardon töltjük. Na odáig azért nem sikerült eljutni. Plusz ezután kínosan figyeltünk arra, hogy max .5-6 mérfölddel többre állítsuk be a tempomat-ot, amit itt cruise-nak hívnak. (ami egy zseniális találmány, de tényleg, még nem ültem ilyenben, és Vicának is van...)
És ez az utolsó a lényeg, mert csak visszaadta a papírjaimat és elengedett. Előtte azért még rám hozta a frászt, hogy félrenézte a vízumot és még bevisz illegális Államokban tartózkodásért, ráadásul jogtalanul. Szóval Herr Tarcsi, igaza volt, ráhibázott :).
Na, csak megérkeztünk, egyelőre Austinba. Onnan másnap reggel egy jóféle reggeli után, ahol volt terülj terülj asztalkám echte magyar téliszalámival és Pannónia sonkával, igen, azzal. Hiánycikk... A második etap hangyányit volt rövidebb mint az első, és tanulva az előzőekből, nem mentünk a megengedettnél 5-tel többel, és mindig tankoltunk, amikor a pöcök úgy hozta. Meg azért a helyzetet egyszerűsítette, hogy Austin után már azért rendesen voltak települések is, és mivel Ámerikában minden sarkon kell lennie egy benzinkútnak, ezt a jó szokásukat nem hagyják el az állam más területein sem. Kis intermezzo volt, hogy TomTom (a GPS) bevitt minket majdnem Houston belvárosba, ha hagytuk volna magunkat. De ennek a kis kitérőnek a következő felhőkarcolók lettek az eredményei. (Houston, baj van...)
Közben nagyon ügyesen végigmentünk egy mocsár fölött, már Louisiana államban, mert hogy Carl-t idézzem, nem jártál Louisiana-ban, ha nem voltál mocsárban. Ezt magaslati levegőből élveztük, de később elmentünk egy igaziba is...
És hogy legyünk stílusosak, egy batmobil is az utunkba került...
Azt már ne kérdezzétek, hogy ez a keresztbe árokba fordult áruszállító kamion előtt vagy után volt-e, de ha hézagos emlékezetem nem csal, akkor közben, mert éppen emiatt álltunk a dugóban.
Na de most már tényleg megérkeztünk, azért ennyi idő után már illett. Leparkoltunk, kinyújtóztattuk kicsit a végtagjainkat, kicsit helyrepofoztuk magunkat, és irány New Orleans, szombat este. Gondoltuk, jól fog esni némi kaja, és elsőre a helyi Po' Boy szendvicset szerettük volna kipróbálni, mert hogyismondjam, az New Orleans gyros-a. Kábé nem is kell máshogy elképzelni, mint egy nagy szendvicset - kivételesen nem agyonédesített hamburgerszendvicset, hanem normális francia kenyeret - tele minden jóval, persze csak mérsékelten zöldséggel, továbbá az adott helyre jellemző szósszal, meg tenger melletti város lévén lehet kérni akár tengeri herkentyűkkel is. Amit én még előtte kinéztem, hogy Johnny's Po'Boy-ba kellene elmenni, mert nagyon ajánlják, hát az éppen zárva volt, ilyen 9-5-ig tartó nyitvatartással rendelkezik a vendéglátó ipari egység. Furcsa, na.
Helyette a közelben mentünk be egy helyre, ahol Jimbalaya-t sikerült rendelni, mint minden tősgyökeres New Orleans-i. Az alábbi kép alapján mire tippeltek?
Ez bizony egy jófajta otthoni rizses húsra hasonlít, első blikkre, csak némi módosítással. Ezt itt rákkal csinálják, meg azért hogy legyen mellé némi íze is, jó erősen megfűszerezik, plusz ha ez nem lenne elég, akkor minden asztalon alapfelszereltség a Tabasco szósz, amit meg úgy érzem nem kell bemutatni.
Öblítésnek szintén egy helyi specialitást próbáltunk ki, Katrina után szabadon, hurrikánnak hívják. Nem spórolták ki belőle a rumot, na. Meg a méretei sem éppen európaiak, de ami otthon a nagy, az itt a kicsi. Plusz kihasználtuk a lehetőséget, hogy Carl vezetett.
És természetesen a közös kép a vendéglátókkal sem maradhatott el. Carl és Barbara a bal oldalon.
Aznap este már csak egy kis sétát iktattunk be, hol máshol, mint a Bourbon street-en, ami New Orleans szórakozónegyede, bárokkal, éttermekkel, bulihelyekkel, ahol mindenféle érdekes fazont lehet látni. A transzvesztitáktól elkezdve Homer Simpson-ig. Ja és természetesen a yard sem maradhat ki, hiszen vigyázni kell a jónépre. Szolgálunk és védünk, és ugye figyelmeztetjük a gyorsan hajtó külföldieket, hogy nem kéne ezt csinálni, de csak mert jófejek vagyunk.
Valaki úgy gondolta, jobban lát az ablakból, ha kiül a párkányra, neki sem víz van a kezében...
Ez a jófejség abban is megnyilvánul, hogy elmentünk egyszer a Bourbon-ön egy csaj mellett, aki hát hogyisfogalmazzak szépen és úrinősen, nem volt józan. Konkrétan már nem gazán állt a lábán, jó volt, hogy a környéken ott volt egy kresz tábla. 10 perc múlva elmegyünk megint a környéken, sorfalat áll a yard, mert a csaj úgy gondolta, hogy ő akkor most lefekszik aludni. Carl még oda is szólt nekik, hogy "Thanks guys for beeing here." Nem angolosok kedvéért, köszi, hogy itt vagytok.
Pár kép a hangulatról...
Le sem lehet tagadni, hogy a francia negyedben járunk...
Meg azt sem, hogy szombat este van...:)
Kuba után szabadon :)
És mivel New Orleans a jazz otthona, nem maradhatott ki az utcazene sem. A templom előtti téren sikerült ezt lencsevégre kapni. (meg emiatt megtanultam youtube-ra feltölteni is..., mire nem jó egy blogírás :))
Hosszú még a hétvége, mondhatnám úgy is, hogy folytatása következik...
