Minden, ami sport…

Mert sportolni jó. Az idő nagy részében saját magam művelem, mint például úszás, Insanity, most éppen Focus T25, és majd ha ezzel végzek, jön az Insanity: MAX30, de néha kell másfajta sport is, mégpedig az, amit nézel, mert egyszerűen jó a játék.

Most akkor ha már az USA-ba evett a fene, akkor adná magát a lehetőség, hogy akkor amerikai focimeccs. Az az ahol ilyen nagy vállas - jelmezes - emberkék szó szerint harcolnak a labdáért olyan 3-4, ha olyan a helyzet, akkor 5-6 órán keresztül. Hát ez valahogy nem vonzott... 

Még, jó, mert nem ilyenre mentünk. Ezért amikor jött a levlistára a felvetés, hogy menjünk kosárlabdameccsre, akkor a válasz egyszerre az volt, hogy már hogy ne mennénk? Szóval egy kicsit hűvös szombati napon elindultunk a Don Haskins Stadionba, ami az egyetemi sportcsarnok, ahol aznap este az El Paso-i bányászok játszottak az Új Mexikói Állami Egyetem kosárcsapatával. Ezek után csak UTEP Miners és New Mexico State University lesz az álnevük.

Na itt is volt minden, mi szem szájnak ingere. Még mielőtt bementünk volna a bejáraton, Martin-t megkörnyékezte egy úriember, hogy akkor ő most jegyüzér, van jegye? Mert szívesen venne. Mert Martin szervezte az egészet és előre megvette a jegyeket, amit a helyszínen osztott ki az ellenértékért cserébe. Valószínűleg a delikvens ezt értette nem kicsit félre. De ha szigorúan vesszük, akkor arra a pár percre, amíg ez lezajlott, igenis jegyüzér lett, csak mindenféle haszonkulcs nélkül.

Aztán bejutottunk, érdemes volt időben mennie, mert ami az amerikai tinifilmek sporteseményeit illeti, na az a valóságra épül. Amikor néha már úgy érzed, hogy látványosabb a körítés, mint maga az esemény, amire jegyet vettél.

Megérkezéskor mindenkinek a kezébe nyomtak egy A4-eshez nagyon hasonlító papírt, aminek az egyik oldalán egy nagy 3-as volt,  a másikon pedig – mi más – mint a UTEP Miners logó, szurkolni. A 3-as azért, mert aláírták kisbetűvel, ha a Miners 3 pontost dob, akkor mindenki ezt az oldalát lobogtassa. Elfoglaltuk a helyünket, ilyen volt a kilátás.

Itt meg én takarok ki pár nézőt...

Ez a stadion sem kicsi, ha telerakják emberrel, akkor olyan alsó hangon 12 ezret kell belőlük elképzelni egy rakáson. A fenti képeken még kicsit foghíjas a látvány, ez olyan fél órával van kezdés előtt, startra azonban már kicsit kevesebb narancssárgát látni. (leszámítva a mezeket...)

Ez itt már a kezdeti hergelés cheerleader-ekkel, zászlókkal és ordítással...

Ha már cheerleader-ek, akkor a lenti videó a nagyszünetes performansz egy kis szeletét öleli fel. Ugrálások, dobálások, és persze az elmaradhatatlan UTEP Basketball...

Ezt azért írtam így, mert a konferanszié, aki állandóan mesélte, hogy ki mikor milyet dobott, minden egyes mondata végére sikeresen odabiggyesztette azt, hogy UTEP Basketball. Mintha nem tudná az ember, hogy milyen meccsre jött, azért elmondják neki 5 percenként legalább egyszer. 

És Ámerikában természetesen nem maradhat el a kabalaállat, jelen esetben kabalaember sem. Mivel a Miners annyit tesz, hogy bányászok, hát természetesen ezt a motívumot kell valamilyen formában megeleveníteni. Na ezt valahogy így kell elképzelni.

A bányász éppen egy utánpótlás kisgyerekkel tolja a freestyle-t, szintén szünetben, bányász kolléga fején természetesen az kihagyhatatlan cowboy kalap, kezében pedig a csákány. A vállát meg jól kitömték, lehet a Dallas cowboy-októl kértek kölcsönbe némi válltömést.

Mellesleg a figura rendkívül interaktív, csapatbemutatásnál, amikor a srácok befutnak a sorfalnál, a végén ott várja őket egy 1 összeütközésből álló pogo-ra.

A közönség soraiban találtunk rá a bácsira, el akart bújni, de nem sikerült neki...

A meccs mellesleg rendkívül szoros volt, végig az ellenfél vezetett, nem kicsivel, de aztán a vége felé behozták a lemaradást a fiúk, szóval nagyon, de nagyon szorosra sikeredett, ha jól rémlik, akkor 77:76-ra nyertünk. Kicentizték, de biztos, csak a mi kedvünkért...

Üljünk a moziba be...

Hogy miért is? Mert mozizni jó, nagy a kép, ha nem premieridőben mész, akkor nincsen tömeg és mégiscsak közelebb van itt az ember Hollywood-hoz, mint otthon. Ergo muszáj volt legalább egyszer moziba menni. És mivel alapjáraton imádok ilyen helyre járkálni, itt a látogatások száma elég gyorsan meghaladta az egyet.

Otthon a bejáratott mozi a Cinema City Aréna és a Corvin Mozi. Előbbi az IMAX miatt, meg mert az igazi blockbuster-öket olyan nagy IMAX képernyőn kell nézni, hogy jól belerobbanjon az arcodba. Már ahogy Csabi fogalmazna. Minden másra pedig ott van a Corvin. Moziéjszakák, Indiana Jones maratonok és egyéb filmklubos nyalánkságok. Mert régi filmet újra megnézni, nem a tévében, az is adja. Na itt is lehet mindenféle jó kis programot találni, amivel becsalogatják a nagyérdeműt a vetítőterembe.

Na de először is érkezzünk meg és vegyünk jegyet. Az első furcsa dolog akkor tudatosult bennem, amikor megvettem az elsőt, kint van a jegypénztár. Vagyis az ablak mögül a néni/bácsi érdeklődik, hogy akkor mire is adhat jegyet, te megmondod neki, mindezt úgy, hogy bár van tető a fejed felett, de kint állsz a szabadban. Na már most ez a decemberi 17 fokban már azért csípős tud lenni. (És ezt a témát most ejtem, mert még meglincseltek.)

Mielőtt jegyet veszel érdemes megnézni, mit mikor és milyen formában játszanak. Ebből az első kettőt elég rendesen el lehet dönteni, a harmadik már érdekes téma, mert van a sima 2D, az a hagyományos film. Mozivászon, normál méret, Dolby Surround. Van az XD, ami szintén normál mozivászon, de ez az, amiről Federica úgy nyilatkozott, mintha isten beszélne hozzád. Mert annyira, de annyira pöpec a hangminőség, meg nemcsak körülötted vannak a hangszórók, hanem feletted is, ergo minden irányból dől a hang. És van, amikor mindezt megspékelik a 3D-vel, amihez adják a szemüveget is. Az az, amikor úgy belerobban az arcodba, hogy mind a látvány, mind a hang mesteri. Már csak a megfelelő film kell hozzá, mert mondjuk egy sima vígjátékot nem fogsz ilyen minőségben megnézni, mert nem érdemes. De amikor ott van az a film, hogy Exodus: Gods and Kings, na arra már érdemes ilyen jegyet váltani.

Szóval megvan a filmfajta, meg a jegy, megkaptam hozzá a nyugtámat is, és bementem az előtérbe, ahol a büfé felett egy ilyen kreálmány fogadott. Színes, feltűnő és nekem tetszett.

Ez alatt volt a büfé...

Bal oldalt utána bemegyek, kezelik a jegyemet, megtalálom a termet a megfelelő fordulások után az alábbi folyosón... - mellesleg mindkét irányba megy a vörös szőnyeg, a falakon régmúlt idők sztárjai villantják rád 64 fogas vigyorukat. 

Majd nagyban nézem a jegyen, hogy akkor hol ülök, már hogy melyik sor és szék, amikor lassan feldereng, hogy ezt a jegyárusító leányzó meg sem kérdezte. Ergo akármennyire is kerestem, nem sikerült a 2X2 centis jegyen megtalálni ezt az információt. Ami rajta volt, az a filmcím, a besorolás és a terem. Mert mint kiderült, itt bemész a terembe és ráfutásos alapon működik a helyfoglalás, ahol hely van és szimpatikus, oda lecsücsülsz. Természetesen premierfilmeknél enyhe zaj van és sok ember, ott nehéz jó helyet találni, de ez eddig csak egyszer fordult elő. A Hunger Games 3/1-nél. Ott majdnem tele volt egy első ránézésre 400 fős terem.

A többinél elég foghíjas látvány fogad, van miből választani. Közép közép természetesen. Ilyenkor megint csak Csabi tud eszembe jutni, aki, ha nem tud megfelelő helyre jegyet foglalni nekünk, akkor inkább nem is megyünk aznap.

És aztán kezdődik a reklámhadjárat, ahol a trailer-ek előtt mindenről próbálnak meggyőzni. Hogy ez az esemény milyen menő, ha egyben veszed meg az 5 filmklubos vetítésre a belépőt, akkor csak 20 dolcsit kell kiadnod a csomagért, és hasonlók. Ilyenkor általában még ég a villany, majd amikor ez lekapcsolódik, akkor jön a legalább 4 különböző forrásból ugyanazt mondó reklám, hogy kapcsold ki a telefonod.

A másik pedig Madagaszkár pingvinjei, aki már annyira kinőtték magukat, hogy saját filmet is kaptak, amit éppen most játszanak.

És hogy tutira ne felejtsd el, hogy mit kell csinálni a telefonnal...

Szerintem mindegyik zseniálisan beleveri az ámerikai népbe, hogy mit ne csináljon a telefonnal a moziban. De ha választanom kellene, akkor az m&m's vinné el a pálmát.

Ezek után következzék a várva várt... nem a film, még nem a film. Minden mozibajárás legfontosabb része a trailer. Mert itt dől el, hogy mit nézel meg legközelebb. Ez a must have kategória. Megnézni, ámuldozni, akkor legközelebb majd erre jövünk, akkor ez lesz várós, hát ezért nem éri meg kifizetni a mozijegyet és hasonló megjegyzések.

Egyszóval moziba járni jó, itt is. Külön jó, hogy a filmklubok egy része engem is megfogott, mint például idén volt 75 éves az Elfújta a szél. És ennek örömére digitálisan felújított változatban, eredetiben leadták a moziban ezt az Oscar-díjas filmcsodát. Amit mi otthon kiscsaládommal kívülről fújunk magyarul. Itt elsőre fura volt, hogy angolul van, és fejben pedig pörgött a magyar szinkron, mert tényleg idézni tudnék bele szó szerint. 

Szóval ez itt egy elég fontos időtöltés, otthon sem járok keveset moziba, de itt ez valahogyan még inkább előfordul... Ez ebből a temérdek jegyből is látszik alant.

Mert mindennek van egy határa…

És ez is talán kicsit becsapós címnek ígérkezik, de nem tudtam ellenállni. Nem lett elegem, nem akadtam ki, cserébe viszont megosztok Veletek pár gondolatot az USA-Mexikó határról, ahol nem kevés meglepetés ért már engem J

Kezdjük azzal, hogy ugye nekem ezt az utat nap, mint nap meg kell tenni. Ami a határon való kilépést illeti, már volt róla szó, hogy ha Mexikóba mész, a kutyát nem érdekli, hogy mit viszel ki. Mondjuk erre is volt már ellenpélda. De csak szépen sorjában.

Ez odaút volt, egyik péntek este, amikor CLP-s összeröffenés volt Juarezben, csak picit álltunk a határon, potom 2 órát :)

A visszaút azért már neccesebb egy normális alkalomnál. Főleg, mert én nem igényelhetek Express Lane-t, vagyis a jogot, hogy használhassam az elsőbbségi sávot. Azt csak saját kocsival lehet, ami a te tulajdonodban van, Vica pedig ugye bérelt. Meg ott elég rendesen átvilágítanak, meginterjúvolnak, hogy te tulajdonképpen akkor ezt miért is szeretnéd. Mert ott nagyon kevés ellenőrzés van, kapsz egy RFID tag-et a kocsidra, amit ha érzékel a szenzor, akkor szezám tárulj és mehetsz. Ez nem kevés pénzbe kerül, de rengeteg időt meg lehet vele spórolni...

De fél évre nem veszünk saját kocsit, szóval nekem más irányból kell az USA-t megközelíteni. Először is meg kell választani a megfelelő hidat, ahol visszamész az USA-ba. 3 híd áll rendelkezésre, ebből kettő fizetős, és pont ezért gondolná az ember, hogy ott majd nem lesz akkora a sor, csak az egyenletbe bele kell venni a karácsonyi előkészületeket, amikor is minden mexikói átjár shoppingolni El Paso-ba, mert ott jobb minőségű dolgokat tud magának vásárolni. Ergo adventi időszakban édesmindegy mikor mész, nagy valószínűséggel mindenhol állni fog a sor.

Mondjuk így. Ez nem saját kép...

Ahol pedig áll a sor, ott a szorgos mexikóiak szépen mennek dolgozni. Kétfajta határon dolgozó egyenruhát nem viselő embert lehet megkülönböztetni.

Az egyik, amelyik literes kólásüveggel, ronggyal illetve műanyag ablakmosó pálcikával járkál, kólásüvegben szappanos víz, a teteje ki van lyukasztva, amiből kérdezés nélkül spricceli a vizet az ablakodra és csinálja a tisztogatást. És ezért mondjuk, ha van apród, akkor adsz neki egy dollárt. Ebből is két fajta van, van a fenti, és van az, aki előre integet, hogy kérsz-e a szolgáltatásból. Ha nem kérsz, elfogadják, megy a következő potenciális klienshez. Ha a még feljebb lévővel találod szembe magad és hiába mondod neki, hogy „No, gracias” egyszer, nem érti meg, kétszer, mutogat a kezével, hogy csak kicsit – már csak kicsi pénzt kér érte, harmadszor, na harmadjára azért már megértik. Ha elkezdte a kérésed ellenére lemosni az ablakot, akkor már befejezi, és nem kér érte pénzt.

A másik fajta munkatárs, aki árul valamit, ami nem szolgáltatás. Róluk csüngenek az árucikkek, ebből is két fajta van, a food és a non-food. A kajás általában ilyen rágcsálnivalókat, vizet, melegebb időszakban hűtőtáskából jégkrémet kínál. A nem kajás pedig különféle tárgyakat, kocsira kívülről akasztható plüssfigurától, Da Vinci Az utolsó vacsora repróján át, a legújabb csillámos Jégvarázs képig tart a szemed elé, hogy megpróbálja rád tukmálni. Na ők legalább az első No, gracias-ra megértik, hogy nem szeretnél ilyet és odébb állnak, más kuncsaftok felé.

Szóval a napi határos időtöltésem egy része a No, gracias gyakorlásával telik. Már akcentus nélkül megy J

Ezek voltak a hídon nem egyenruhát viselő emberkék, most jöjjenek az egyenruhásak. Ugye a határőrök. Van a kutyás, meg a nem kutyás, a kis dobozában álldogáló és a kószáló, de 3 ismérv mindegyikre érvényes.

Martin rakta le ennek a három ismérvnek az alapját, ezért őutána szabadon, Effelsberg elméletnek neveztem el őket. Vagy akár lehetnek törvények is. Amelyek alapján csak akkor lehetsz US Border officer, vagyis amerikai határőr, ha:

Effelsberg 1. törvénye:

A határőr legalább 3 számjegyű kilogrammal rendelkezik. És tényleg. Amelyik kicsit nyurgább, az is legalább első ránézésre ennyi, ha nem derékban, akkor máshol. Na mondjuk az amerikai nyurga sem éppen alapfogalom. Nagy has, fej és egyéb testrész jellemzi őket.

Effelsberg 2. törvénye:

A határőrnek olyan tekintettel kell rendelkeznie, mintha fel akarna nyársalni a szemével. Ezt Martin csak szigorú tekintetnek nevezte, én éltem némi költői túlzással. Persze reggel, meg napközben szépen eltakarják ezt a megfelelő napszemüveggel, este ez a fegyver azonban használható.

Effelsberg 3. törvénye:

A határőrnek mély szilárd határozott hanggal kell rendelkeznie. Mert amikor felteszi a rendkívül fontos kérdéseit, hogy mit hozol magaddal, mit csináltál Mexikóban, hova mész. Meg ugye, amikor nálam meglátják az útlevelet és rácsodálkoznak, hogy ez milyen országból van? Hát ez mindig egy külön élmény.

A fenti háromból mindegyiken lehet dolgozni, hogy megkapd az álommunkát. Nőt igazán keveset lehet látni. Aki van, az kicsit G. I. Jane-es kinézettel rendelkezik, talán némi hajjal.

És akkor ott van még az is, amikor fogod magad, bent állsz a sorban, már éppen te jönnél, amikor előtted az elvtárs szépen kirakja az útra kuckója elé a narancssárga bóját, na az a nap fénypontja. Hála istennek, még nem sikerült ezt ennyire közelről megtapasztalnom, hogy pont előttem csinálta volna, de amikor mindkét sor megy melletted, te pedig gyanúsan csak állsz egy helyben kb. 10 percig, na akkor narancssárga bójás fennforgás van. Semmi extra, csak műszakváltás. Ez azért idegesítő tud lenni, nem kicsit. Olyanunk már volt, amikor megmutattam Martin-nak a másik hidat, ő mögöttem jött, és ugyanabban a sorban álltunk mind a ketten, és az egyenruhás pont Martin után rakta ki a bóját. Az meg ugye jó érzés.

Ja mert az sem mindegy, hogy melyik hídon, melyik sorba állsz be, 4 hónap után azért már van némi tapasztalat, hol haladnak gyorsabban, mert a híd nem úgy van felépítve, hogy 4 kapu az egyik oldalon kifelé, és 4 bejárat a másik oldalon befelé. Nem ám, szélesedik, vagyis van 4 kapu befelé, a mexikói oldalon a bejáratok száma legalább 8. A másik irányra ugyanez igaz. Ergo, hogy ha azon az oldalon indulsz el, ahol majd később szélesedni fog a kapuk számának növekedése miatt, nagyobb eséllyel jutsz át hamarabb a határon.

Ha valaki pár pillanatképet szeretne a helyzetről, felülnézetből van pár nagyon jó kép a The Bridge amerikai sorozat trailer-ében. Ja mert az mellesleg itt játszódik. A svéd-dán A híd c. sorozat amerikai-mexikói határra adaptált megoldásáról van szó, vannak közös pontok, de azért sok a különbség is a kettő között. 

A híd...

P.S.: ezek sem saját képek...

A Bosch menza

Úgy érzem, ez is megér egy külön posztot. Azt úgyis mindenki tudja, mennyire bélpoklos vagyok, nagyon, de nagyon szeretem a hasamat. Azt meg mindenkinek úton útfélen mesélem, hogy a hatvani Bosch menzának párja nincsen. Huh, de szépen rímeltem. És ezt több különböző forrásból is hallottam már megerősítve, nem én vagyok elfogult J

Amikor ide kerültem, akkor abban a hitben voltam, hogy az itteni Bosch menza is valami hasonló rendszerben működik, mint az otthoni, rémlik valami Bosch sztenderd… Csak tájékoztatásképpen, a hatvanit úgy kell elképzelni, hogy támogatott menza, én csak akkor fizettem 1000 forint felett, amikor a leves főétel mellé még megkívántam a tiramisut is. Plusz jön a kis belépőkártyádra minden naptári napra egy melegétel-támogatás, amit lehúznak a pénztárnál, ezzel is csökkentve a kápéban kifizetendő összeget.

Na, a nagy vízen túl nem így működik. Mert a mexikói törvények értelmében a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy a munkába járás és az étkeztetés költségét teljes egészében átvállalja. Ezzel is vonzó munkaadóként lehet feltűnni a piacon. Amit a Bosch természetesen meg is tesz. Ergo a menza teljesen ingyenes. Annyit kérsz, amennyi beléd fér. Amikor ezt az első itteni napomon megtudtam, hát kicsit leesett az állam. 

Aztán jött az érem másik oldala, hiába van ingyen, azért mégsem a hatvani menza színvonala, Klári is és Reni is figyelmeztetett, hogy ne azt a nívót várjam. Főleg, mert az utóbbi időben az átlagosnál is rosszabb volt kaja. Annyira, hogy Reni többször is inkább kint evett a kollégáival alternatív helyeken, aminek természetesen már van némi költségfaktora. 

Szóval megvolt az első próba, már amikor első napomon Omegában vártam a Klárit, hogy együtt ebédeljünk, akkor is volt némi meglepődés, már ami nem a kaja minőségére vonatkozott. Hanem a felszolgálásra. Na, itt ezt olyan echte ámerikai jail módra kell elképzelni. Valahogy így...

Ez a jelenet a Watchmen - Az őrzők c. filmből való, ahol Rorschach kerül dutyiba...

Vagyis veszel egy jóféle amerikai börtönös filmet, vagy sorozatot, megnézed, hogy az ottani menzán milyen fémtálcákon adják a kaját és ezt egy az egyben implementálod a Juarez-i Bosch kantinokba csak a műanyag kivitelben. Bizony, az olyan műanyag tálcákon, amikben kisebb nagyobb részek vannak és abba rakják bele az általad kért cuccból a megfelelő mennyiséget, ami lehet grande – nagy – vagy chico – kicsi. Vagy a harmadik megoldás a más – ejtsd mász – vagyis, többet?

És mindezt milyen evőeszközzel? Természetesen műanyaggal. Na ez elég nagy kultúrsokk volt. Főleg, hogy a késsel mindent lehet csinálni, csak vágni nem. Lent a képes bizonyíték, hogy tényleg így néz ki...

Ejtsünk pár szót közelebbről a kaja minőségéről. Ha alapul vesszük, hogy 1 USD a keret per nap per fő, akkor már előre lehet bocsátani, hogy nem egy Four Seasons színvonalú étek kerül a tálcádra. És hát a mennyiség nem minden, mert hiába kapsz jó sokat az alacsony színvonalból, azért az mégsem az igazi. Mivel a mexikóiak állítása szerint az ő konyhájuk a világ egyik leggazdagabb konyhája az étkek számát tekintve, ezért azt lehetne gondolni, hogy minden napra másfajta kaja jut. De ehhez inkább annyit fűznék csak hozzá, hogy a tortilla mindenhez jó, mindenhez adnak is. Csak itt ugye a legfontosabb alapanyag, amit ételkészítéshez használnak, az a kukorica, ergo ez is abból készül. Kicsit elsőre fura íze van, mert nem ahhoz vagy szokva, hanem a lisztből készülthöz, de meg lehet szokni. És természetesen a salsa verde és a salsa rojo, vagyis a zöld és a piros salsaszósz, aminek az erőssége úgy változik ahogy a napok. Egyszer egy csepptől lerohad a nyelved, annyira erős, egyszer meg ha egy egész kanállal magában megeszed, sem vág a földhöz, sőt még repetáznál belőle. Ennek is megvan az előnye, tutira házilag csinálják, nem bolti salsa-t kapsz a börtönös tányérodra.

És ott vannak még az italok is. Mert itt műanyag pohár jár a műanyag tányérhoz és evőeszközhöz, amit megtölthetsz bizonyos érdekes színű italokkal. Na azok a cukros ízesített színes vizek. A szivárvány minden színében. A neonzöld például a lime, ami itt ugye mindenhez dukál. Kajához, salátához, italhoz. Meg ugye a többféle narancssárga, aminek köze sincs a narancsléhez, mert mondjuk mangó, vagy valami egészen más. Egyszer próbáltam ki egyet, és bocsánat a már egyszer elsütött kifejezésért, de tényleg lerohad a szájpadlásod egy korty után.

Egyszer hallottam egy kollégát arról mesélni, hogy Mexikóban isszák a legtöbb kólát a világon. És mivel ilyen közel van az USA és az USA-ban mindenhez, de tényleg mindenhez jeget adnak, ami ugye olvad, ergo hígít, csak úgy érhetsz el ugyanolyan ízhatású kólát, mint amit az európai gyomornak szánnak jég nélkül, hogy megemeled a cukortartalmat.

És akkor felmerül a kérdés, hogy miért hiányzik a normális víz az egyenletből? Mert a csapvizet itt sem ajánlatos meginni. A menzán pedig volt egy időszak, amikor is nem kaptál vizet a műanyag poharadba, mert annyira eldugták. Mire megtaláltad a ballont, addigra persze elfogyott, kértél volna másikat, hát bocsi, nincsen. Persze cukros színes vízből volt 5 féle. Ki érti ezt meg? Vagy csak én akarok túl egészségesen enni?

Szóval más világ, de meg lehet találni benne az ebédrevalót. Mondjuk azért egy jó kis Mama-féle rakott káposztáért elég sokat tudnék fizetni...